Danyi Gábor és Elek Gábor vezetik a női válogatottat

2020. január 16. csütörtök 18:00

Danyi Gábor és Elek Gábor vezetik a női válogatottat

A Magyar Kézilabda Szövetség megegyezett a pécsi szakemberrel, Danyi Gáborral, a Győri Audi ETO szakvezetőjével és Elek Gáborral, az FTC-Rail Cargo Hungaria trénerével, amelynek értelmében a két edző együtt, társ-szövetségi kapitányként vezeti a magyar női válogatottat 2020. március 31-ig. Megbízatásuk a március 20-22. között Győrött sorra kerülő, Kína, Szerbia és Oroszország elleni olimpiai selejtezőre, valamint az azt követő Montenegró elleni hazai és idegenbeli Európa-bajnoki selejtezőkre szól.  

 

 

- Nagyon köszönöm Danyi Gábornak és Elek Gábornak, hogy az első szóra elvállalták a megbízatást, köszönöm a kluboknak is a támogatást - mondta el Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke. - Úgy érzem, nagyon erős lesz a szakmai stáb, jó csapatot fognak alkotni, hiszen külön-külön is alkalmasnak tartom mindkét szakembert szövetségi kapitánynak. Fontos, hogy összefogjunk, és most már csak előre, az olimpiai selejtezőre tekintsünk annak érdekében, hogy a válogatott meglévő értékei mentén tovább épülhessen a nemzeti csapat.

- Az olimpiai selejtező kapcsán számunkra a legfontosabb az összefogás, szeretnénk, ha a magyar kézilabdában mindenki szeme előtt ez lebegne - hangsúlyozta Novák András, a Magyar Kézilabda Szövetség operatív igazgatója. - Éppen ezért tartom példaértékűnek, hogy a két szakember az első szóra, mindenféle feltétel nélkül elvállalta a csapat irányítását, klubjaik is rögtön jelezték együttműködésüket.

Szeretném egyúttal megköszönni valamennyi NB I-es csapatnak már most azt a fajta együttműködést, ami az olimpiai selejtezőt övezi. Ennek köszönhetően reményeink szerint elérjük, hogy a válogatottat adó klubok bajnoki mérkőzéseinek időpontjai módosításra kerülnek, hogy a nemzeti csapat a hivatalos időszakhoz képest korábban, már a március 9-i héten megkezdhesse a felkészülést a győri kvalifikációs tornára - most együtt mindent meg kell tennünk a siker érdekében!

- Óriási megtiszteltetés, hogy rám, ránk gondolt a Magyar Kézilabda Szövetség a jelenlegi helyzetben, éppen ezért egy pillanatig nem gondolkoztam a felkérésen, de talán mondhatom ezt Elek Gábor nevében is - emelte ki Danyi Gábor szövetségi kapitány. - Az olimpiai selejtező olyan lehetőség a sportág számára, amely most minden mást fölülír a magyar kézilabdázásban. Tudom, hogy a stáb és a játékosok mindent meg fognak tenni a sikerért, a magyar közönség pedig már számtalanszor bebizonyította, hogy ott áll a csapat mellett, óriási erőt adva a pályán lévőknek. Összefogásra, őszinteségre van szükség, ez szükséges ahhoz, hogy együtt kivívjuk az olimpiai részvételt. Hamarosan kialakul a felkészülés menetrendje is, folyamatosan egyeztetünk a közös munkáról.

- Csatlakozva Danyi Gábor szavaihoz: természetesen nagyon megtisztelő a felkérés, ami úgy gondolom, annak is szól, hogy a keret nagy részével együtt dolgozom vagy dolgoztam a Ferencvárosnál - mondta el Elek Gábor szövetségi kapitány. - Nagyon kevés idő áll rendelkezésünkre ahhoz, hogy nagy átalakításokba kezdjünk, a támadójátékra kiemelt figyelmet kell fordítanunk, és természetesen a klubmunkára is támaszkodnunk kell. Kollégám, Gábor már a világbajnokság alatt összefogásra hívta fel a magyar kézilabdát, az olimpiai selejtező és az azt megelőző időszak pedig a legjobb pillanat, hogy ezt demonstráljuk, hiszen mindenre és mindenkire minden szinten szükség van most, hogy eredményesek tudjunk lenni. Fontos tényező lesz, hogy a célkitűzések miatti nyomást kezelni tudjunk, erre külön figyelnünk kell a szakmai stábban. Nagyon sok pozitív energiára van most szüksége a válogatottnak. Már a hivatalos válogatott hét, azaz március 16-e előtti napokban dolgozni szeretnénk, fontos, hogy a pihenőidőket és a munkát jól osszuk be, hogy a játékosok föl is tudjanak töltődni, majd jókedvvel, motiváltan jöhessenek a válogatotthoz. Felszabadult, mentálisan is jó állapotban lévő válogatottat szeretnénk!

A magyar válogatott a tervek szerint februárban már közös összetartáson vesz részt, majd március 10-én kezdené meg a közvetlen felkészülést az olimpiai selejtezőre.

Forrás: MKSZ