Csütörtökön barátságos MiZo - Győr, bérlettel is
2009. október 13. kedd 17:45
Az egyik legjobb formában lévő magyar női kosárlabdacsapat csapat elleni összecsapás a pécsiek számára hasznos, a szurkolók számára érdekes, izgalmas derbinek ígérkezik. A remekül erősítő győriek vendégjátékára a bérletek érvényesek.
A tavalyi bajnokság bronzcsatájának párosítása ismétlődik meg október 15-én, csütörtökön a pécsi sportcsarnokban, mégis mekkora a különbség! Mindkét csapat remekül erősített, a MiZo-nál a meggyógyultak az akkor sérülések miatt hiányzó kulcsemberek, ráadásul most tét sem bénítja a koncentrációt.
A csütörtöki csata a felkészülést szolgálja, a MiZo-ét az Euroligára, a Győrét az Európa Kupára, a szurkolókét pedig a rájuk váró érdekes, izgalmasnak ígérkező mérkőzésekre, amelyeket a magyar bajnokság négy legerősebb csapata vív majd egymással.
Az idényre megvásárolt bérleteket a MiZo menedzsmentje érvényesnek fogadja el a meccsre, annak ellenére, hogy ez nem szerepel a csapat hivatalos bajnoki illetve nemzetközi programjában - a belépők 800 illetve 1200 Ft-ba kerülnek majd.
mizopecsbasketball.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Hargitai János: Baranya egyetlen...
- Magyar Péter: nem uralkodni fogok...
- Elismerések az ünnepen: pécsi és...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Volt egyszer egy Tejbisztró:...
- Egy magyar városban megtilották a...
- Ilyen volt a pécsi Casino, ahol pénzt...
- Több baranyai településen is...
- Nézze meg, mennyire betalált Dávid...

