Csúcsrangadó következik: az első helyezett Tiszakécske érkezik a Stadion utcába

2018. március 17. szombat 08:38

Csúcsrangadó következik: az első helyezett Tiszakécske érkezik a Stadion utcába

Esős-borongós időt mondanak a meteorológusok szombatra, ez viszont nem lehet kifogás a szurkolóik számára, akikre most mindennél nagyobb szüksége van a PMFC labdarúgócsapatának. Szombaton délután három órától a második helyezett fogadja az éllovast a Stadion utcában, avagy PMFC - Duna Aszfalt TVSE rangadót rendezek az NB III Közép-csoport 19. fordulójában. 

 

A két csapat közös története eddig elég rövid, mindössze öt alkalommal mérkőztek meg. Nem túl pozitív a mérleg, miszerint a piros-feketék a rendes játékidők során még sosem győzték le a tiszakécskeieket. Bízzunk benne, hogy szombaton ez a rossz sorozat is megszakad, illetve egy győzelemmel sikerül átvenni a vezetést a bajnokságban.

A Duna Aszfalt TVSE gárdája tizenkét sikerrel, három döntetlennel és két vereséggel áll a tabella első helyén. Szabó István tanítványai tizenhét forduló során negyvenhárom gólt szereztek és húszat kaptak. Idegenben hét győzelem, illetve egy-egy döntetlen és vereség a mérlegük. A Bács-Kiskun megyeiek megszerzett pontjainak száma harminckilenc, ami eggyel több, mint amennyit a PMFC-sek gyűjtöttek össze ugyanennyi lejátszott bajnoki alatt.

A március 17-én, 15:00-kor kezdődő PMFC - Duna Aszfalt TVSE csúcsrangadóra érvényes belépőket keresse majd a helyszínen a B-közép bejáratánál, a Stadion utcában található 2-es, illetve északon, a Szigeti útnál a 4-es és 5-ös hazai és a 6-os vendégpénztárban.

Belépéshez a B-közép szektorba a 3-as, az északi ülő szektorba az 5-ös kaput, a vendégszektorba a 6-os kaput javasoljuk. Kapunyitás: 14:00-tól.

A belépők ára egységesen 500 Forint, ugyanakkor 14 év alatt és 65 éves kor felett ingyenesen tekinthető meg az összecsapás. A mérkőzésre érvényesek a PMFC éves, valamint tavaszi szezonbérletei egyaránt.

Forrás: PMFC