Csányiék kiselejtezik az alkalmatlan fociedzőket
2014. augusztus 07. csütörtök 08:16
Megújítják az edzőképzést a labdarúgó utánpótlás-nevelésben és kiselejtezik a pedagógiailag alkalmatlan edzőket - írja csütörtöki cikkében a Világgazdaság.
"Ki fogjuk selejtezni azokat a gyerekekkel foglalkozó edzőket, akik a szakmai és a pedagógiai kettős követelményeknek nem tesznek eleget" - nyilatkozta a lapnak a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elnöke.
Csányi Sándor a lapnak azt is elmondta, hogy a szövetség megújítja az utánpótlásnevelésben az edzőképzést. A jövőben, akik gyermekekkel foglalkoznak, azoknak meg kell szerezniük az európai szövetség (UEFA) C diplomáját, az akadémiákon pedig csak az UEFA Youth A licencével lehet majd dolgozni.
Csányi Sándor szerint korábban az edzőképzésben az volt a hiba, hogy mindennel foglalkoztak, csak az utánpótlásnevelésben dolgozók képesítésével nem. "Pont a nevelés elején a legnagyobb az elmaradás, a 6-14 év közöttiek nem kaptak megfelelő képzést, így hiába vannak világszínvonalú akadémiák, ezeken nem lehet világszínvonalú játékosokat kihozni" - hangoztatta.
Az MLSZ elnöke szerint igen fontos az erőnléti edzők képzésének elindítása is, amely eddig nem volt, de olyan szakembereket is képeznek majd, akik például a gyepszőnyeg állapotával foglalkoznak majd a megfelelő feltételek biztosítása érdekében.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Várhatóan nem emelkedik a...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...

