Bizakodva utazik a PMFC Iváncsára - Vajon összejöhet az első bajnoki pontszerzés?
2018. augusztus 17. péntek 15:40

Jó hangulatú és szakmailag is remek edzéseket vezényelt a héten Sárai György, így szombaton bizakodva vághatnak neki a PMFC játékosai az iváncsai útnak.
Szombaton délután öt órakor az Iváncsa KSE vendégeként lép pályára a PMFC az NB III Közép-csoport 3. fordulójában. A Sárai György vezette pécsiek nem esélytelenül utaznak a Fejér megyeiek otthonába, hiszen az eddigi két bajnokin látottak alapján bőven okozhatnak meglepetés a piros-feketék, ami jelen esetben az első pontok megszerzését jelenthetné.
A Domján Attila kezei között dolgozó házigazda iváncsaiak két fordulót követően három ponttal a tabella hetedik helyén állnak. A nyitómeccsen 3-0-ra legyőzték otthon a Budapest Honvéd második számú együttesét, múlt hétvégén azonban 1-0-s vereséget szenvedtek Makón. Különösebb következtetéseket ezek után viszont még nem lehet levonni.
A mecsekaljaik jelenleg a 13. pozíciót foglalják el, mint ismert, a PMFC a bajnoki nyitányon 1-0-ra maradt alul az egyik favoritnak tartott Dunaújvárostól idegenben, míg Koller Krisztiánék az első hazai fellépésen 2-1-re kaptak ki a tavaly még az NB II-ben szereplő Szeged-Grosics Akadémia alakulatától.
A két gárdának egyébként ez lesz a harmadik egymás elleni bajnoki összecsapása. A tavalyi szezonban 2-2-es döntetlent játszottak a felek a Stadion utcában, míg Iváncsán 1-1-es végeredménnyel zárult a visszavágó.
Az augusztus 18-án, 17:00-kor kezdődő Iváncsa KSE-PMFC meccsre a belépő ára egységesen 600 Forint, amelyet majd a helyszínen lehet megvásárolni.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Péterffy Attila, Pécs balliberális...
- Hűvös, borongós, esős napunk lesz...
- Fix 3 százalékos hitel indul a kis-...
- Egyre több kalauzt, buszsofőrt...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Még hetekig pótlóbuszozhatunk a pécsi...
- Egyhetes rendőrségi razzia kezdődik...
- Jövő héten sztrádanyitás! Végre...
- Karambol Pécsett: parkoló autók is...
- Emmausz-járás: a bólyiak mellett...