Bár vezetett, mégis vereséggel távozott a PMFC Szegedről

2019. március 18. hétfő 08:03

Bár vezetett, mégis vereséggel távozott a PMFC Szegedről

A pécsiek Fujsz Richárd találatával hamar megszerezték a vezetést a SZEOL SC vendégeként, mégis a hazaiak örülhettek a lefújás után. 

 

 

Az NB III Közép-csoport 19. fordulójában a harmadik helyezett SZEOL SC vendégeként lépett pályára a PMFC. Vas László, a pécsiek vezetőedzője térdsérülése miatt nem számíthatott Juhász László, illetve kisebb sérülés miatt Futó Zsombor és De Oliveira Ayrton játékára sem.

A Szegedi VSE Stadionban rendezett találkozót a hazaiak kezdték aktívabban, mígnem kisvártatva a baranyaiak első helyzetüket gólra váltották. A 7. percben egy szép támadás végén Fujsz Richárd lőtte ki 16-ról a szegediek hálójának bal alsó sarkát, 0-1.

A tiszta pirosban játszó vendégek öröme a 20. percig tartott, ekkor egy hosszúra sikeredett kapuskirúgás után egy jobbról bepasszolt labdával Péter Antalt keresték a társak, aki a védők közül kibújva továbbított egyből a pécsi kapuba, 1-1.

Ezt követően egyik oldalon sem alakult ki komolyabb lehetőség, inkább a küzdelem dominált, mígnem a fordulás után a pécsieknek voltak helyzeteik.

A győztes gólt mégis a szegediek szerezték meg, a 65. percben Pócs Tamás 15-ről éles szögből megeresztett lövése nyomán talált utat a labda a hálóba, 2-1.

NB III Közép-csoport, 19. forduló
Szeged, SZVSE Stadion, 300 néző. Vezette: Antal Péter.

SZEOL SC - PMFC 2-1 (1-1)
Gsz.: Péter (20.), Pócs (65.), ill. Fujsz (7.)
Sárga lap: Lévai (75.), ill. Erdős (55.), Varga (80.)

SZEOL SC: Leindler - Rácz, Gajág, Lévai, Pócs, Gajda, Horváth (Buzási, 86.), Kéri, Maksimovic (Kalmár, 68.), Gál, Péter (Beretka, 63.). Vezetőedző: Siha Zsolt,

PMFC: Kovács - Valkovszki (Kiss, 77.), Romic, Katona, Varga - Kálmán (Kónya, 46.), Koller, Erdős, Fujsz - Geiger, Péter (Kesztyűs, 71.). Vezetőedző: Vas László.

Forrás: PMFC