Alakul a PMFC edzőmeccseinek sora
2015. január 21. szerda 16:00
Január 24-én, szombaton a Kozármislennyel találkozik a csapat, de játszanak majd a Siófokkal és a Cibaliával is.
Miközben az NB I-es labdarúgócsapat gőzerővel készül a tavaszi szezonra, a háttérben javában zajlik a szervezés is. Ennek köszönhetően újabb felkészülési mérkőzések időpontjait kötötték le. Január 24-én szombaton délelőtt 11 órakor az NB III Közép csoportjának második helyezettjét, a Kozármisleny FC-t látja vendégül a csapat a Stadion utcában.
Ugyanakkor már az is eldőlt, hogy a Robert Jarni vezette piros-feketék január 28-án, szerdán 13 órakor az NB II-es FGSZ Siófokkal találkoznak a Balaton-partján.
A két nappal később kezdődő, január 30-tól február 10-ig tartó törökországi edzőtáborozás során három mérkőzést játszanak, de a pontos időpontok egyelőre még nem ismertek. A találkozók még szervezés alatt állnak.
A tavaszi bajnoki rajt előtt még pályára lép az élvonalbeli csapat, mégpedig február 21-én a horvát másodosztály negyedik helyén álló HNK Cibalia vendégeként.
Forrás: PMFC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- A Szentírás áll az egyházmegyei...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- A mohácsi rendőrkapitány, dr. Páter...
- Sebesvonatok járnak Pécs és Mohács...
- Lopni akart egy férfi Pécsett, nem...
- Tovább enyhül az idő, egy kis...
- Háziorvosi rendelés felnőttek részére

