Alakul a férfi kosárlabdacsapat, Budimir mellett Harazin érkezik
2014. május 30. péntek 11:51

Harazin Tamás Pécsett folytatja pályafutását. A 28 esztendős kosárlabdázó Budimirhez hasonlóan két évre ír alá. Ezzel egy időben a távozók listája Csabay Ádámmal és Nagy Krisztiánnal bővül.
Újabb rutinos játékossal bővül a palánk alatt bevethető kosarasok száma, Harazin Tamással (képünkön) egészül ki a csapat 2014/2015-ös kerete. A négyes poszt megerősítésére azért is volt szükség, mert Nagy Krisztián az egyeztetéseket követően a távozás mellett döntött. Harazin Szolnokon mutatkozott be az A-csoportban, de már évek óta a szombathelyi csapatot erősítette, és a jelek szerint Pécsett is hosszú távra tervez, hiszen két éves szerződést kötött velünk a 204 centi magas kosaras.
Az érkező a Falco színeiben a tavalyi szezonban átlagban 14 percet töltött pályán, ami alatt 6,4 ponttal 3,1 lepattanóval segítette társait. - Örülök, hogy ide került Harazin, bizakodva várom a közös munkát - mondta Csirke Ferenc. - Más stílusban játszik, mint Nagy Krisztián, de hiszem, hogy nagy segítsége lesz a csapatunknak. Az elmúlt években kicsit halványabban teljesített, ahhoz képest, amit korábban mutatott, így számomra is kihívás kihozni belőle azt, amit tud. De erőssége, hogy mozgékony, jó lepattanozó és a gyors játékban ügyesen kamatoztatja ezeket.
Harazin Tamáson kívül is lesznek még új érkezők csapatunknál, hiszen más poszton is van üresedés, Csabay Ádám is csapatot vált. A kiszemelt játékosokkal és pécsi kosarasokkal folynak a tárgyalások, formálódik a keret, így friss, naprakész információkért érdemes követni Facebook oldalunkat is!
Fotó: bb1.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A komlói kapitányság munkatársa lett...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- Indul a 13. havi nyugdíj és a 14....
- Február 16-ig lehet jelentkezni a...
- Durván emelkedik az influenzások száma
- Már csak egy hét, s indul a télűzés:...
- Csak a Szársomlyón nyílik ez a virág!...
- Jelentősen emelkedett tavaly az...
- Csaknem 800 ezer magyar turista...
- Várhatóan nem emelkedik a...

