A Rákosmente otthonába utazik a Kozármisleny FC
2018. március 15. csütörtök 15:30

Március 17-én, szombaton 15:00-kor, az NB III Közép csoportjának 19. fordulójában a Rákosmente KSK vendégeként lép pályára a Kozármisleny FC labdarúgócsapata.
A múlt heti hazai fiaskó kijavításának reményében utaznak Németh Zsolt tanítványai a fővárosba, a Rákosmente KSK otthonába.
Az ősszel lejátszott mérkőzés is igazolta a két csapat azonos játékerejét és tabellán elfoglalt helyezését is, akkor 0-0-ra végeztek a felek, de mindkét gárda nyerhetett volna.
A házigazda együttes az előző fordulóban a meglepetés csapat Iváncsa otthonában szerepelt és simán 3-0-ra veszítettek, de ők voltak az egyetlen csapat a Közép csoportból akik már a március 3-i hétvégén is mérkőzést rendeztek, ezen a találkozón hazai környezetben 1-1-re végeztek a Szekszárd ellenében.
Csapatunkban lesz egy labdarúgó aki nemrég még soron következő ellenfelünket erősítette, Torkos Attila a téli átigazolási időszak vége felé érkezett Mislenybe, így volt csapata ellen vélhetően kettőzött erővel szeretne bizonyítani.
A Rákosmente csapatában is találkozhatunk korábbi mislenyi labdarúgóval, a csapatkapitány Balaskó Csaba sikeres éveket töltött az NB II-es Kozármislenyben.
Hleba Tamás továbbra is eltiltását tölti, így ő nem állhat majd a szakmai stáb rendelkezésére.
Vélhetően egy kiélezett és izgalmas összecsapás vár Kocsisékra, ahol valóban nüanszok dönthetnek majd! Ebből adódóan nagyon fontos lesz a motiváció és a mérkőzés 1. percétől a megfelelő hozzáállás.
Ezen a mérkőzésen nem szabad kishitűnek lenni és akkor szép eredményt érhetünk el!
Forrás: Kozármisleny FC
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A szívelégtelenségben szenvedő...
- Drogot árultatott egy nő a nyolcéves...
- Részletes tájékoztatót küldenek a...
- Tour de Hongrie: a királyetap...
- Csaknem százzal kevesebb párt...
- Molesztálta tanítványát egy pécsi...
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Tematikus túrán fedezhetjük fel az...
- Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, a...
- Játék, függőség és felelősségvállalás

