A PMFC otthonában lép pályára a Kozármisleny

2017. augusztus 17. csütörtök 11:30

A PMFC otthonában lép pályára a Kozármisleny

Augusztus 19-én, szombaton 17:30-kor, az NB III Közép csoportjának 2. fordulójában a PMFC vendégeként lép pályára a Kozármisleny FC labdarúgócsapata.

Jó hír a pécsiek számára, hogy kedden zöld utat kapott a PMFC stadion, melynek értelmében a teljes idei szezonban itt rendezhetik az NB III-as hazai bajnoki mérkőzéseiket.

A versenykiírás szerint 200 fős fedett lelátóval rendelkező létesítmények (ilyen Pécsett nincs) kaphatnak csak licencet, de a PSN Zrt. által benyújtott külön kérelem alapján a Pécs átmeneti szereplési lehetőséget (2018. június 30-ig) kapott a Stadion utcára.

Mondani sem kell, hogy az osztály favoritjának milyen nagy előnyt jelent ez, hogy a megszokott környezetben, hazai pályán fogadhatják az ellenfeleket, nem pedig éppen Kozármislenyben, Szentlőrincen vagy Kaposváron kell "otthon" szerepelni.

A két csapat egészen más célokkal vágott neki az idei szezonnak, a PMFC-nek kimondott célja, hogy bajnokságot nyerjen, eközben a csapat még formálódó, alkuló fázisban van és remélhetőleg hetek múlva akár már más célt is kitűzhet, mint a bennmaradást.

Ellentétes eredményt ért el a két gárda a nyitófordulóban, hiszen a Misleny jól kezdett és hazai pályán 2-0-ra verte az Iváncsát, a PMFC-nek nem sikerült a rajt, mert vereséggel rajtolt, így nem kérdés, hogy a céljuk, hogy kiköszörüljék azt a bizonyos csorbát.

A nyitányon elért eredmények alapján az sem kérdés, hogy ki lesz nyugodtabb és kinek lesz kevesebb veszítenivalója a megyei rangadón.

A PMFC-nek nyilván hozzá kell szoknia, hogy szinte minden mérkőzésen nyomás alatt fognak játszani, a mislenyiek is megtapasztalták ezt 2 éve, amikor hasonlóképp a bajnoki címért szálltak harcba.

Nyilván a megye labdarúgásának, sőt a régiónak is nagyon jót tenne, ha a PMFC feljutna és előbb-utóbb akár az NB I-be is kerülne, ehhez most első lépés, hogy az NB III-as akadályokat sikeresen vegyék.

Persze Németh Zsolt tanítványai nem fognak feltartott kezekkel pályára lépni, egyrészt aki focizik nem szeret veszíteni, másrészt labdarúgóink is a sikerért harcolnak, harmadrészt bizonyára néhányan meg akarják mutatni volt csapatuknak, hogy igenis jó játékosok vagy éppen azt, hogy kár volt róluk lemondani.

Forrás: Kozármisleny FC