A Pápa érkezik szombaton a PMFC-hez
2008. október 31. péntek 18:24

A fordulót jelző 13-as ezúttal valamelyik gárdának biztosan valóban szerencsétlen számként marad meg az emlékezetében, mivel a tabella élén olyan szorosan tömörülnek a legjobbak, hogy a győzelemért járó három pont az egymás elleni versenyfutásban bátran duplán számítható.
Ha ugyanis a 23 pontjával pillanatnyilag 2. helyen tanyázó PMFC nyerni tudna a 20 pontjával 5. nagy riválisa ellen, máris hatra nőne az előnye. Ellenkező esetben viszont - megfelelő gólkülönbséggel - akár a piros-feketék elé is ugorhatna a táblázaton.
A várható baranyai kezdőcsapatok
PMFC:
Herbert - Simonfalvi, Lantos, Szabados, Törtei - Berdó, Szalai, Sipos, Koplárovics - Horváth Zs., Lovrencsics.
Kozármisleny:
Mester - Tóth I., Dienes, Éles, Kanizsai - Hergenrőder, Horváth A., Szabó B., Kutyáncsánin - Lauer, Tóth Z.
Nem csoda tehát, hogy Róth Antal is a szokásosnál fontosabbnak nevezi ezt az összecsapást, bár, mint mondja, abból a szempontból nincs különbség a többihez képest, hogy az ő értékrendjében mindig a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény.
A heti munkában is a szombati meccsre való felkészülés élvezte az elsőbbséget, teszi hozzá a szakvezető - talán némi „magyarázatként" arra is, hogy az Újpest jobb esetben is második csapata ellen miért is láthattak a szurkolók olyan halovány játékot a Ligakupa szerdai fordulójában.
A jó hírek között említi a PMFC szakvezetője, hogy seregnyi maródi játékosa közül egyre többen térnek vissza az edzésbe és a meccsekre is (a Racskó, Kulcsár, Kalmár hármasfogat sajnos még mindig várat magára), így egyre szélesebb körből meríthet a taktikai repertoár összeállításakor.
Olyan variációs lehetősége sajnos még nincs, teszi hozzá, hogy valami szenzációs meglepetéssel fogadhatná a pápaiakat - akiknek egyébként is volt már módjuk némi bepillantásra a pécsiek játékába, hiszen két hete (útban a barcsi meccsre) a teljes csapatuk megtekintette a PMFC - Százhalombatta meccset.
Mindemellett, mondja Róth Antal, nagyon bízik benne, hogy a találkozó rangadójellege önmagában is elég lesz ahhoz, hogy játékosaiban a lehető legnagyobb motivációt ébressze föl, azaz szerinte a győzelmi szándékkal, az akarattal biztosan nem lesz probléma szombat este.
És bár a sorsa a saját kezében van a PMFC-nek is, ezúttal a másik baranyai gárda is sokat segíthetne a piros-feketéknek: a Kozármisleny ugyanis vasárnap a pécsieket egyedül megelőző Gyirmótnál vendégszerepel, és esetleges sikerével némileg ő is hozzájárulhatna Róth Antalék bajnoki terveinek megvalósuláshoz.
PVSK - Nagyatád a Stadion utcában
A Stadion utcai pályához kapcsolódó hír, hogy rendhagyó módon szombaton még egy bajnokit játszanak itt - igaz, az eggyel alacsonyabb osztályban, és a nemrégiben elkészült műfüvesen.
Szombaton 12-kor ugyanis - a Verseny utcai gyepszőnyeg felújítása miatt, egyben a két klub közti, közelmúltbeli együttműködési szerződés első látványos elemeként - a PVSK-Fürge Nyuszi NB III-as bajnokin itt fogadja a Nagyatádot.
Az NB II. Nyugati csoportjának állása
| 1. Gyirmót | 12 | 8 | 2 | 2 | 21- 6 | +15 | 26 |
| 2. PMFC | 12 | 7 | 2 | 3 | 20-11 | + 9 | 23 |
| 3. Kaposvölgye | 12 | 7 | 2 | 3 | 17-14 | + 3 | 23 |
| 4. ZTE II | 12 | 6 | 2 | 4 | 23-14 | + 9 | 20 |
| 5. Lombard Pápa | 12 | 5 | 5 | 2 | 17-11 | + 6 | 20 |
| 6. Budaörs | 12 | 6 | 1 | 5 | 24-23 | + 1 | 19 |
| 7. Felcsút | 12 | 5 | 3 | 4 | 19-12 | + 7 | 18 |
| 8. Tatabánya | 12 | 5 | 3 | 4 | 17-12 | + 5 | 18 |
| 9. Győri ETO II | 12 | 5 | 2 | 5 | 24-22 | + 2 | 17 |
| 10. Kozármisleny | 12 | 5 | 2 | 5 | 20-20 | 0 | 17 |
| 11. Ajka | 12 | 4 | 4 | 4 | 15-15 | 0 | 16 |
| 12. Integrál-DAC | 12 | 3 | 4 | 5 | 13-12 | + 1 | 13 |
| 13. Baja | 12 | 3 | 4 | 5 | 15-19 | - 4 | 13 |
| 14. Százhalombatta | 12 | 3 | 2 | 7 | 9-20 | -11 | 11 |
| 15. Dunaújváros | 12 | 3 | - | 9 | 12-32 | -20 | 9 |
| 16. Barcsi SC | 12 | 1 | 2 | 9 | 10-33 | -23 | 5 |
Sz. Zs - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Orbán Viktor: aki fiatalként a...
- Drogdílerekre csaptak le a...
- Mentőautó gázolt el egy gyalogost a...
- Januárban is olcsóbban tankolhattunk...
- A választók kétharmada egyetért a...
- Vasárnap kezdődik a Házasság hete...
- Kilenc autót is megrongált egy...
- Mintegy nyolcmillió választási...
- Hatvanöt éves lenne idén a pécsi...
- Egy kis segítség a gimnáziumi...

