A Nagy Lajos Gimnáziumé az ország legjobb katolikus lány labdarúgócsapata
2019. június 19. szerda 18:19

A Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnázium lány labdarúgócsapata nyerte a Katolikus Iskolák Országos Döntőjét, amelyet nemrég Budapesten rendeztek.
A pécsi lányok a teljes tornán kiegyensúlyozott, meggyőző teljesítményt nyújtottak, hat mérkőzésen tizenhat szerzett góllal szemben mindössze csak kettőt kaptak.
Az elődöntőben a Kiskunhalas csapatán 4-1, míg a döntőben a Hatvan együttesén 2-0 arányban kerekedtek felül. Így méltó módon sikerült búcsúzni a csapat végzős diákjaitól: a kapitánytól, Bocz Virágtól, a pécsi MLE NB I-es játékosától és Tóth Annától, a PMFC U19 kapusától, hiszen ők utolsó alkalommal szerepelhettek az iskolai csapatban.
Az együttes fiatalabb generációjának nem titkolt jövőbeni célja a címvédés, melyre a csapat új kapitányának, a még mindig csak 16 éves, szintén PMFC-nevelés Vészi Rékának a vezérletével vágnak majd neki a pécsiek.
Képünkön: a győztes csapat.
EQM
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szerdán már nem lesz ónos eső, jön az...
- Álomházasságot dúlt fel Ördög Nóri
- Orvosi bravúr Pécsett: elvégezték...
- Tizenkilencedszer rendezik meg a...
- Narancs riasztást adtak ki Baranyára...
- Nyerges vontató ütközött össze egy...
- Már hárommiliárd palackot, üveget...
- Lopni akart egy férfi Pécsett, nem...
- Vigyázat, csúszhat! Ónos eső miatt...
- Orbán Viktor: ha a Tisza nyer, a...

