A diósgyőri szurkolók elfogadták a felajánlott tulajdonrészt
2018. november 10. szombat 16:15

A Diósgyőr Szurkolók Közössége-Egyesület elfogadta a miskolci önkormányzat kétszázalékos felajánlását a labdarúgóklubot működtető DFC Kft. kisebbségi tulajdonrészéből, egyúttal arról is döntött, hogy a gazdasági társaság többségi tulajdonosának szintén kettő százalékos tulajdonrészére vonatkozó felajánlásról tárgyalásokat kezdeményez.
A miskolci önkormányzat szombati közleménye szerint az önkormányzat "indítványozza, hogy a DFC Kft. jövő heti taggyűlésén szülessen döntés az önkormányzati tulajdonrészről szóló felajánlás szurkolói kézbe történő átengedéséről". A közleményben az áll, hogy a DVTK NB I-es labdarúgócsapatának teljesítménye miatt "az önkormányzat kisebbségi tulajdonosként kezdeményezi, hogy ugyanezen a taggyűlésen a klub szakmai igazgatója számoljon be a történések okairól".
Kriza Ákos, Miskolc polgármestere szeptember 28-án ajánlotta fel ingyenesen a szurkolóknak a két százaléknyi tulajdonrészt a kisebbségi tulajdonosként birtokolt 49 százaléknyi hányadból.
A polgármesteri hivatal szóvivője akkor azzal indokolta a felajánlást, hogy az élvonalbeli csapat teljesítménye és sikertelensége miatt csalódott szurkolók számára "szinte feltárhatatlan, hogy a diósgyőri foci sportszakmai vezetése miért került 2018 őszére ilyen állapotba", mert a döntéshozatali rendszer kizárólagosságon alapul, "a gazdasági-társasági döntéseket megalapozó információk fölött csak a többségi tulajdonos, vagy a többségi tulajdonos éppen aktuális megbízottja rendelkezik."
MTI
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Idén is megrendezik a magyar...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- F. László beismerte a gyilkosságot:...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...

