6 milliárdból épül Szikszón az új Hungaroring
2012. december 06. csütörtök 16:17
Gyorsasági autópályát, az új Hungaroringet építi meg a Hell Energy a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szikszón lévő gyára közelében, a hatmilliárd forintos beruházás, a nemzetközi színvonalú Hell Ring a térség legnagyobb turisztikai attrakciója lesz - tájékoztatta az energiaital-gyártó cég az MTI-t csütörtökön.
A Hell Energy újabb nagyszabású beruházást tervez a borsodi térségben, a 6 milliárd összértékű projekt keretében egy nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas autó- és motorsport komplexum épül majd meg, a 2,6 kilométer hosszú aszfaltos versenypálya a mogyoródi Hungaroringhez hasonlítható - olvasható a cég közleményében.
A tervek szerint 2014 tavaszára épül meg a pályához tartozó épület, egy fedett és szabadtéri gokart pálya, hotel és étterem, valamint több ezer négyzetméteres játszóparkot is létrehoznak a komplexum területén.
A pálya úgy épül meg, hogy egy későbbi időpontban akár négy kilométernyire is meghosszabbíthatják az aszfaltcsíkot, így a Hell Ring akár Forma 1-es, illetve Moto GP versenyek megrendezésére is alkalmassá tehető.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Már dolgoznak a jobb világosításon az...
- Szakmák napja lesz Mohácson áprilisban
- Már lehet jelentkezni a PTE új...
- Megtartották a hagyományt: idén is...
- Párás, ködös éj után borús napunk...
- Trombitásból lett igazgató
- Nem a Csele-patakban, hanem a...
- Nyoma veszett egy tizenhat éves pécsi...
- Autószalon épületébe csapódott egy...
- A komlói kapitányság munkatársa lett...

