Fennakadt a bringás egy parkoló autón

A férfi menet közben a napszemüvegét keresve lehajolt, és mire felnézett, már nem tudta kikerülni az ott parkoló kocsit. Az autóban 30 000 Ft, a kerékpárban 10 000 Ft kár keletkezett, a figyelmetlen bringás ellen eljárás indult.

Ismét járható az M6-os autópálya

Németh-Kész Mónika rendőr százados elmondta: a mintegy 1000-1500 négyzetméteren keletkezett tüzet rövid időn belül eloltották.

Avartűz miatt lezártak két sávot az M6-oson

Németh-Kész Mónika rendőr százados közölte: a 35-ös és a 38-as kilométer között csak a belső sáv járható az M6-os autópályán a főváros felé. A rendőrség úgy tudja, hogy 1000-1500 négyzetméteren ég az avar. A Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes tisztje az MTI-nek elmondta, hogy az érdi tűzoltók indultak a helyszínre.

Hazatértek: Mecsek...

Hazatértek: Mecsek Táncegyüttes güzel! Az isztambuli fesztiválszervezők nem érdemtelenül ünnepeltették saját hazájukat az „Istanbul güzel!", azaz...

Kis kukták nagy napja lesz...

A Pécs/Sopiane Örökség Nonprofit kft., a Kultúrka Magazint kiadó Trilla Kulturális Közhasznú Alapítvány és több más civil szervezet együttműködésének köszönhetően idén tavasszal...

Makacsul szemetelt és...

Az előállított a parkban italozott, valamint italos palackokat és egyéb hulladékokat dobált szét, cselekményét pedig a rendőrök felszólítására sem volt hajlandó abbahagyni. Az ügyben...

A pécsi Sasvári Róbert az...

Az OVB öt új tagját és póttagját csütörtökön választotta meg az Országgyűlés. Az új OVB tagjai pénteken előbb esküt tettek az Országgyűlés elnöke előtt, majd nyilvános alakuló ülést...

Hát már a lopott autót sem...

Hát már a lopott autót sem becsülik meg? Magához vette a garázsban lévő gépkocsi kulcsát, és az autót eltulajdonította. A délután folyamán a gépkocsival a Hosszúhetény...

Ásványok Magyarországról –...

Ásványok Magyarországról – Pécsett A kiállítást 14 órakor Gál Miklós biológus, amatőr ásványgyűjtő nyitja meg, a megjelenteket Walterné Müller Judit megyei...

Rendőr is sérült a családok verekedésében

Az intézkedő rendőrt is megütötték abban a verekedésben, amely két család között tört ki Pécsett csütörtökön este. A két família egy autón veszett össze, majd verekedni kezdtek. A szétválasztásukra érkező rendőrjárőrt is megtámadták, információink szerint az egyik intézkedő rendőr a szemén sérült meg, őt a pécsi Traumatológiai Klinikára szállították a mentők. A helyszínre ezt követően nagy erőkkel, több mint tíz autóval vonult ki a rendőrség, amely szétválasztotta a verekedőket.

A Pannon Filharmonikusok az Anna-bálon: új időpont

Suppé Könnyűlovasság nyitányát követően kilenc Johann Strauss örökzöld lesz hallható: a Tavaszi hangok keringőjét, a Trics-Tracs polkát, a Déli rózsák keringőt, majd a szünet után a Denevér című opera nyitányát, az Éljen a magyar! Polkát, a Császárkeringőt, az Anna-bál előtt elmaradhatatlan Anna polkát, és természetesen a közönség kedvenceit, a Kék Duna keringőt és a Radeczky indulót.Talán véletlen egybeesés, hogy a Füredi Anna-bált épp Johann Strauss születésének évében alapították, a zeneszerző is ebben az évben ünnepelné 185. születésnapját. Az európai szalonok és báltermek...

Felvételi: nyilvánosak a ponthatárok

Felvételi: nyilvánosak a ponthatárok Azok a jelentkezők, akik a jelentkezési lapjukon a mobiltelefonszámukkal és a hozzájárulásukkal erre engedélyt adtak, még csütörtökön sms-ben értesítést kapnak felvételükről.A PTE-N KIHIRDETETT PONTSZÁMOKÉRT KLIKK IDE!Az összes felsőoktatásba jelentkező több mint kétharmada (69,6 százaléka), azaz 97 706-an felvételt nyertek valamilyen szeptemberben induló képzésre - olvasható a felvi.hu honlapon a ponthatárok meghúzása után közzétett elemzésben.Az összegzés felidézi, hogy a tavalyi évhez képest tíz százalékkal növekedett a felsőoktatásba jelentkezők aránya, az egy évvel ezelőtt...

Traffipax pénteken Pécsett...

08.00 - 10. 30-ig: M60 autópálya11.00 - 11.45-ig: 58-as pogányi ker. út13.00 - 13.45-ig: Pécs, Ny-i elkerülőút14.00 - 14.45-ig: 58-as út pogányi ker.15.00 - 15.30-ig: Pécs, Siklósi...

Autók rongálják a főteret

Autók rongálják a főteret Bayer József, a kivitelező Bayer Center vezetője elképesztőnek tartja azt a hanyagságot, amellyel egyes gépjárművezetők...

Lehet minden matematika

Lehet minden matematika Négy pillérből épül fel a programsorozat: a konferencia-előadások (július 24-26. és 28.) mellett különböző...

Láttatják a láthatatlant –...

A kiállítás 14 órától tekinthető meg Pécsett a Hősök terén. A kiállított művek a Pécs2010 EKF programsorozat részeként kiírt Láttatni a láthatatlant című pályázatra érkezett...

Világzenei karaván nyitja a...

Világzenei karaván nyitja a hétvégén az ICWiP-et Az idei ICWiP címe „Balkán: Újrahangolva”, fő helyszíne pedig a pécsi Dóm tér és a Sétatér. A rendezvény...

Pont Ott Party Pécsett, a...

Program:16.00 - 19.00 Apple kiállítás, bemutató (multimédia party)19.15 - 20.00 ZUP hangulatfokozó koncert20.00 - 20.10 Felvételi ponthirdetés (a központi, hivatalos esemény közvetítése a...

Nándorfehérvárra emlékezve

Nándorfehérvárra emlékezve Pécs Város Önkormányzatának megbízásából a Pécsi Ifjúsági Központ a Nándorfehérvári diadal győzelmének évfordulója alkalmából, a déli harangszó kezdetével ünnepséget szervezett a Széchenyi téren, Hunyadi János lovasszobránál.A mintegy 100-200 főnyi ünneplőt dr. Páva Zsolt, Pécs város polgármestere köszöntötte, majd beszédet mondott dr. Visy Zsolt történészprofesszor, imát pedig Szabó Oszkár atya, tábori lelkész. Közreműködött a Fekete Gyémánt Fesztivál Fúvószenekar és a Pécsi Huszár Egyesület.

Aláírásgyűjtés a kormány mellett

Aláírásgyűjtés a kormány mellett "F E L H Í V Á S Kedves pécsi honfitársaim!Minden országunkért, nemzeti függetlenségünkért aggódó magyar emberhez szeretnék szólni. Arra kérlek Titeket: érezzétek át, hogy országunk sorsfordító lehetőségéért most harcol kormányunk és parlamentünk minden igaz szívű hazafija a disznófejű Nagy Úrral.Sorsunkat - nem először történelmünk során - diktátumokkal kívülről próbálják irányítani, mozgósítva a köztünk élő idegen-szívűeket.Ne nézzük ölbetett kézzel, hogy véreznek el Őrzőink a vártán! Ne hagyjuk magukra őket!Július 24.-én, szombat este 10 órakor kezünkben gyertyával,...

Elkószált egy ötéves kisfiú a belvárosban

A kisfiú személyleírását azonnal kiadták a rendőri állománynak, és nagy erőkkel kezdték meg a keresést. Az eset szerencsésen végződött, a gyereket 20 perccel később megtalálták néhány utcával távolabb, és épségben visszajuttatták szüleihez.