Bemutatják a PTE-n a Hegyikristály menedékházat
Az élménybeszámoló második állomása lesz Pécs, ahol a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki Karán Martinkó József építészkritikus és Márta Irén, a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Építészetért Közhasznú Egyesület alelnöke, a Holcim Hungária Zrt. kommunikációs igazgatója tartanak előadást 2011. február 17-én 18 órától.A Holcim a február 10-én indult élménybeszámoló-sorozattal motiválni szeretnék a fiatal építészeket, hogy benevezzenek a Holcim Awards világversenyre. A Zürichi ETH Egyetem oktatói és hallgatói négy szemeszteren át tervezték a minden szempontból...Az önkormányzat visszavenné a magasházat
Az épületet a korábbi szocialista városvezetés több nagy városi ingatlannal együtt a spanyol-magyar Grupo Milton cégnek adta el. A tulajdonjog visszaadásától a hírek szerint a spanyolok sem zárkóznak el.Egy minap elfogadott, Páva Zsolt fideszes polgármester által jegyzett előterjesztés szerint az ingatlant felújítanák, aztán pedig közigazgatási szerveknek, közszolgálati cégek központjainak lehetne az otthona. Az épületbe azért is szeretnének életet lehelni, hogy a mellette épülő mélygarázs megfelelő kihasználtsággal működjön.Az éjszaka vizsgálták az M6-os sérült alagútját
A MAK Zrt. (Mecseki Autópályakezelő Zrt.) az alagút falazatán a múlt héten észlelt felületi repedések okait vizsgálta, és az ahhoz kapcsolódó előkészítő munkákat végezte - tudatta a koncessziós társaság.A MAK Zrt. arra törekszik, hogy a helyreállítási munkát az éjszakai órákban, minimális forgalomkorlátozások mellett végezzék - írta közleményében a cég.Az M6-os Szekszárd és Bóly közötti alagútjait pénteken zárták le rövid időre a főváros irányából, miután az autópályát üzemeltető cég felszíni repedéseket észlelt a "C" jelű alagút bevezető, északi szakaszán. A MAK Zrt....A püspök az egyházmegye...

Patikamúzeum és közösségi...

Ketten pályáznak...

Magyarországon a T-Mobile...

Felülni a provokációnak

Elmarad az Ibusár szerdai...
A Pécs Harmadik Színház tájékoztatása szerint btegség miatt elmarad az Ibusár-Megállóhely február 16-án 19 órára tervezett előadása.Összefognak az LMP dél-dunántúli szervezetei
"Összefogás az LMP dél-dunántúli szervezeteinélBaranya, Somogy és Tolna megyék LMP szervezeteinek tagsága körében az elmúlt időszakban elhatározás fogalmazódott meg a regionális szintű együttműködés hivatalos formába öntése mellett. Mindhárom megyére jellemző a munkahelyteremtő beruházások elmaradása, a munkahelyek védelmét célzó, hatékony programok hiánya. Súlyos gondot jelent régió szerte a helyi vállalkozók, gazdálkodók versenyhátránya, a társadalmi egyenlőtlenség növekedése, falvak elsorvadása, a fiatalok elvándorlása, és a korrupció. Az egyre inkább leszakadóvá váló...Baleset az M6-oson: az autós ráfutott egy kamionra
Az autós figyelmetlensége miatt vezetés közben utolérte az előtte szabályosan közlekedő pótkocsis teherautót, ezt észlelve fékezett, félrerántotta a kormányt, de az ütközést már nem tudta elkerülni. A személyautó jobb elejével nekiütközött a pótkocsi bal hátuljának, majd áttért a belső sávba, ahol felborulva csúszva megelőzte a pótkocsis teherautót. A tehergépkocsi vezetője fékezett, így közvetlenül a felborult személygépkocsi mögött meg tudott állni.Halálos baleset történt az Üszögi úton
A gépkocsi vezetője későn vette észre a több sávos úton sötétben, szabálytalanul áthaladó gyalogost, így az ütközést elkerülni nem tudta. Az idős nő a helyszínen életét vesztette. Az ügyben halálos közúti baleset okozása miatt indult eljárás.Kis esti fizika: előadás a...
"Nemrég bevezettük a poláros fényszennyezés (PF) fogalmát, ami a mesterséges poláros fénynek a polarizációérzékeny állatokra kifejtett ártalmas hatásait jelenti. Előadásomban csak a...Erősen borult ég, kevés...
Várható időjárás az ország területére kedd estig:Az ország nagyobb részén erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északkeleten helyenként csökken a felhőzet, ott néhány órára a nap is...Traffipax kedden Pécsett és...
07.15 - 08.15 óráig: 57-es fkl. út 34+800 km szelvény08.30 - 09.30 óráig: 6. sz. fkl. út Pécs-Hird09.45 - 10.30 óráig: 6-os fkl. út 192 km szelvény10.45 - 11.30 óráig: Pécs, 66-os út 5 +...Együttműködik Pécs és a...

A drog továbbra is a pécsi...

Gyermek a sváb kendőben

Mikor nyit Matyi Dezső cukrászdája?

Értékes adományokkal gazdagodott a klinika
Az eseményen átadásra kerül egy felsőkategóriás mozgásszervi ultrahangkészülék, amely mozgásszervi megbetegedések korai felismerését, a kezelés sikerességének mérését és akár terápiás beavatkozások lehetőségét teremti meg és egy, az invazív gombafertőzések korai, korszerű diagnosztikáját segítő készülék.Az eseményen részt vesznek:Prof. Dr. Czirják László, Pécsi Tudományegyetem Immunológiai és Reumatológiai Klinikájának igazgatója, dr. Sinkó János, a Szent István-Szent László Kórház Hematológiai Osztályának főorvosa és dr. Nikolova Radka, a Szent István-Szent László Kórház...Huszonkét európai író antológiája Pécsről
A Művészetek és Irodalom háza gondozásában kiadott kötetben eredeti nyelven és magyar fordításban szerepelnek az írások; a vajdasági Tolnai Ottó, valamint a 2009-ben elhunyt budapesti költő-képzőművész Deák László és Grendel Lajos szlovákiai magyar író esetében ez a kettő egybeesik.A művek terjedelemben Esad Babacic szlovén író Vízilabda a termálfürdőben című másfél oldalas kisesszéjétől Raoul Biltgen luxemburgi író-színész napi bontású, klasszikus, csaknem ötven oldalas naplójáig terjednek. Donald Niedekker holland költő verseket írt, a görög Hrisztosz Hriszopulosz pedig egy...
« Előző
40152 | 40173 | 40194 | 40215 | 40236 | 40257 | 40278 | 40299 | 40320 Következő »
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Szirénázó mentőautóval ütközött egy...
- Megérkeztek az ötös lottó...
- Vasárnap már ismét szükség lehet az...
- Elismeréseket adtak át a mentők napja...
- Kilencszázezren utaznak ország- és...
- Ragadozók tízezreit telepítették a...
- Autóritkaságokat újít fel Rudán Joe,...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Már csak pár napunk maradt az...
- Őri László: a baranyai gazdákra...