Wekler 500 ezres kártérítést fizethet
2008. október 30. csütörtök 20:56
Az ítélőtábla az MR1-Kossuth Rádió Déli krónika című műsorában 2007. július 4-én elhangzott nyilatkozata miatt marasztalta el Weklert, aki azt mondta: ingatlanpanamákra hívta fel a figyelmet, és ez többek között a dombóvári polgármestert érinti érzékenyen - idézte fel Szabó Loránd.
Az előzményekről elmondta: a DDRFT 2007. június 29-ei ülésén a Regionális Innovációs és Gazdaságfejlesztési Bizottság elzárkózott a pécsváradi inkubátorház pályázatának utólagos értékelésétől, mert az a bizottság javaslata ellenére kapott támogatást a DDRFT-től.
Mint az ítéletből kiderül: Szabó Loránd akkor a bizottság elnökeként jelezte Wekler Ferenc családtagjainak érintettségét a pályázatban. Ezt egyébként Wekler maga is bejelentette, és a szavazásban nem vett részt. Wekler ugyanakkor javasolta, hogy vizsgálják meg a nyertes pályázatokban közreműködő cégeket, mert "Szabó ezek közül néhányban felügyelőbizottsági elnökként részt vesz." Szabó Loránd ezt visszautasította.
A vita jelentős sajtóvisszhangot kapott, amelynek része a rádiós interjú is. "A rádióban elhangzott nyilatkozat után kértem Wekler Ferencet, hogy nyilvánosan kérjen bocsánatot, de erre nem volt hajlandó" - mondta a dombóvári polgármester, aki eredetileg hárommillió forintos nem vagyoni kártérítést kért.
Szabó utalt arra: a perben Wekler Ferenc nem tudta érdemben alátámasztani az ingatlanpanamáról tett nyilatkozatát. A dombóvári polgármester hangsúlyozta: részben ez az ügy is hozzájárult ahhoz, hogy lemondott a DDRFT-ben viselt tagságáról. Hozzátette azonban: az innovációs bizottság elnöki tisztét megtartotta.
Wekler Ferenc 2007. novemberében mondott le a DDRFT elnöki tisztéről, jelenleg a Baranya megyei Mecseknádasd polgármestere. A község polgármesteri hivatalában az MTI érdeklődésére közölték: Wekler Ferenc külföldön tartózkodik, és nem kíván reagálni az elhangzottakra.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Újabb, évtizedek óta működő étterem...
- A belváros legrégibb húsboltját...
- A pécsi püspöki palota, a kincstár is...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Ittas férfit fosztottak ki a mohácsi...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Szerdán még kitart a kánikula, aztán...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...