Vérengzés a lépcsőházban: két embert is összekaszabolt egy baranyai férfi
2025. március 28. péntek 13:33

A Pécsi Járásbíróság pénteken elrendelte egy férfi letartóztatását egy hónapra, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntettének kísérlete alapos gyanúja miatt.
A nyomozás eddigi adatai szerint a gyanúsított férfi hozzátartozói viszonyban áll a két sértett férfival, mert az egyikük lánya a gyanúsított élettársa.
2024. március 16. napján, az éjjeli órákban a sértettek a nő lakásához mentek, ahol a gyanúsított is tartózkodott. A bejárati ajtó előtt, a társasházban a sértettek és a gyanúsított között szóváltás alakult ki.
A gyanúsított gázsprayvel lefújta a sértetteket, majd egyiküket kilenc alkalommal arcán, nyakán, mellkasfelén és hátán, a másik sértettet kétszer bal mellkasfélen szúrta.
Mindkét sértett közvetett életveszélyes sérüléseket szenvedett, mert a vádlott cselekményeivel mindkettőjük mellüregét megnyitotta, mindkettőjüknél légmell, egyiküknél további vérmell is kialakult a sérülések következtében.
A gyanúsított büntetett előéletű, a terhére rótt cselekményeket felfüggesztett szabadságvesztés próbaideje alatt követte el. A gyanúsításban szereplő bűncselekmény kiemelt tárgyi súlyára, a várhatóan kiszabásra kerülő súlyos büntetésre is tekintettel alaposan tartani lehet attól, hogy a gyanúsított - szabadlábon hagyása esetén - megszökne, elrejtőzne, az eljárásban kihallgatott tanúkat jogellenesen befolyásolná, megfélemlítené, ezzel veszélyeztetné a büntetőeljárás eredményességét. Mindezekre figyelemmel a bíróság elrendelte a letartóztatását.
Az ügyész a bíróság határozatát tudomásul vette, a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be, a végzés nem végleges.
Képünk illusztráció.
Forrás: Pécsi Törvényszék - Fotó: pixabay.com
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Mohácsi katekétát is kitüntetett a...
- Zivataros éj után kedden sok...
- Orbán Viktor: nem akarjuk, hogy a...
- Fellőtték magukat a dobogóra a...
- Kollár Lajos: aki két ciklus alatt...
- Csodás égi jelenség szemtanúi...
- Ez van a Balcsin: algavirágzás,...
- A házasság érvénytelenségének egyes...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Keszthely helyett...