Vári: Pécsnek kiemelten fontos az úthálózat fejlesztése
2019. augusztus 16. péntek 17:13

Vári Attila, a Fidesz, a KDNP és az ÖPE által támogatott pécsi polgármesterjelölt pénteken a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnökével, Szita Károllyal tárgyalt, a megbeszélésen egyebek mellett szóba került a városokat érintő gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése is, írta a PécsMa.hu.
Kaposvár polgármesterével, Szita Károllyal tárgyalt pénteken Vári Attila, Pécs polgármesterjelöltje, adta hírül közösségi oldalán.
Az eseményről Szita Károly, aki egyben a Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke is, a Facebookon azt írta: „A legfőbb teendőkről már egyeztettünk, szóba került a tervezés alatt álló M9-es, vagyis a két város közötti közlekedés is."
Mint az ismert, az M9-es gyorsforgalmi kiemelten szerepel a kormányzat által támogatott versenyképességi programban. Nemrég a terveket megváltoztatták: Pécs is bekerült a nyomvonalba.
Az M9-es így a nyugati határtól indul, Nagykanizsa, Kaposvár és Pécs érintésével halad kelet felé, majd összeköttetést biztosít az alföldi régióval.
Vári Attila a találkozó után kiemelte: Pécs régióközponti szerepéhez nélkülözhetetlen, hogy ne csak gazdasági, hanem közlekedési csomópont is legyen.
Fontos, hogy Kaposvár irányába, valamint délnek, azaz Eszék felé, illetve keletre, Mohácson át az Alföld irányába is jó minőségű, közvetlen útkapcsolata legyen a városnak. „Én ezért fogok dolgozni!" - tette hozzá.
Forrás: PécsMa.hu
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Frissítsük fel ruhatárunkat - ezek a...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- Baranyában két helyen is a...
- Megnevezte gyermek- és oktatási...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...

