Vári Attila: ha a politikusi lét abból áll, hogy hazudnak, akkor nem vagyok politikus

2019. szeptember 26. csütörtök 16:29

Vári Attila: ha a politikusi lét abból áll, hogy hazudnak, akkor nem vagyok politikus

Mintegy húszezren mondtak eddig véleményt arról, hogyan alakítanák Pécs jövőjét, mondta lapunknak adott interjújában Vári Attila, a nemzeti oldal polgármesterjelöltje. A Fidesz-KDNP és az Összefogás Pécsért Egyesület által is támogatott kétszeres olimpiai bajnok a kormánnyal való együttműködésről, a pécsiségről, valamint arról is beszélt, mennyiben és miképp tartja magát politikusnak.  

 

 

- Milyen nagyságrendben érkeztek vissza a pécsieknek kiküldött kérdőívek?

- Máig 6384 háztartásból érkeztek vissza ívek, vagyis mintegy húszezren mondtak véleményt. De folyamatosan érkeznek a levelek, nagy az érdeklődés és a lelkesedés, mert mindenki azt akarja, sikeres várost építsünk.

- Melyek voltak a válaszok alapján a legfontosabb témakörök, amelyeket érintettek a polgárok?


- Majd' mindenkinek más és más javaslata, véleménye van, s ez természetes, mert közös cselekvéseink és sikereink a sok-sok egyéni tehetségből tevődik össze. Mindenki jó valamiben, s nekünk azt kell felfedeznünk, hogy milyen lehetőséget teremtsünk az egyének, családok gyarapodására. Én abban hiszek, hogy a sok-sok pécsi család vagy közösség saját gyarapodása gyarapítja, gazdagítja városunkat, s ha egyenként sikeresek vagyunk, közösen, csapatban, Pécsben is azok lehetünk. Ugyanakkor irányok, fontos témák kirajzolódnak a rengeteg véleményből. Hat ilyen van: a munkahelyek és jövedelmek csoportja, az úthálózat és a közlekedés, környezetünk és egészségünk kérdései, Pécs regionális központi szerepe. És mi tagadás, erős önkormányzatot, a kormányzattal, más szervezetekkel és persze a polgárokkal együttműködő városvezetést várnak el. Békességet, nyugalmat és biztonságos jövőt szeretnének a pécsiek. Éppen ezért utasítják el a gyűlöletet, az acsarkodást, a „valami ellen való politizálást."

- Ön azt mondta valahol, hogy nem tartja magát politikusnak.

- Legyünk pontosak! Ha a politikusi lét abból áll, hogy hazudnak, akkor nem vagyok politikus, mert nem bírom sem a mellébeszélést, sem a hazugságot. Úgy nőttem fel, hogy a medencében minden kiderül. Kiderül, hogy elvégezted-e a munkát vagy sem? Mert ha nem, akkor sosem lövöd be a gólt. Viszont ha a politikus a közjót képes szolgálni, ha odafigyel arra, amit az emberek akarnak, terveznek, vagyis ha csapatban és őszintén lehet cselekedni, akkor szívesen vállalom a jelzőt. Sajnos az ezredfordulót követően sokat tettek azért, hogy lejárassák a kifejezést. A „reggel, éjjel meg esti hazudozással", s ezért sokan elfordultak a közösségi élettől. Ennek a becsületét kell visszaadnunk.

- Önt a balliberális sajtó többek között azzal támadja, hogy nem pécsi. Hogyan látja, min áll vagy bukik az, hogy valaki pécsinek számít-e?

- Lelkük rajta, hogy mivel támadnak. Ezt tanulták, ebben nőttek fel, ez a lételemük. Sajnálattal nézem, hogy milyen szerencsétlen sorsú emberek lehetnek, akiknek csak a rosszon, a lejáratáson, a másik becsmérlésén jár az eszük. Inkább mosolygok, mintsem visszavágnék. Hátha így segíthetek nekik. Ami a kérdést illeti, kétféle pécsi létezik. Az egyik, aki pécsiként születik, a másik, aki pécsivé válik szabad választása szerint. A kérdés az, hogy mi köti őket össze. Szerintem a város szeretete, a hagyományainkra büszke fiatalok és idősek, a tengernyi zöld, a szobrok, az utcák, az emléktáblák, a székesegyház, a Széchenyi tér, a városfal, az egyetem s még sorolhatnám. Magam több mint tíz éve élek Pécsett. Nem ide születtem, hanem választottam e várost, az itt élő embereket. Szolgálatra szegődtem ide, a gyermekek szolgálatára, s mert nem lehet nem szeretni őket, így jutottam el a szüleikhez, a kisebb s nagyobb közösségekhez. Lényegében az egész városhoz. Ma már lehet, hogy jobban ismerem a várost, mint jó néhány itt született társam. És már nem Budapestről jövök Pécsre, hanem Pécsről megyek Budapestre. Pedig pesti srácként születtem. De Babits is Szekszárdon született, s pécsivé majd pestivé lett. Vagy Weöres Sándor sem a város szülötte volt, mégis büszkék vagyunk rá, hogy itt koptatta a flasztert.

- A Magyar Vízilabda Szövetségnek elnökeként is dolgozik, mennyi elfoglaltsággal jár ez?

- Pécs számára ez nem teher, hanem lehetőség. Könnyebben léphetünk ki nemzetközi porondra városként, hiszen a világ egyik legmegbecsültebb szövetségét vezetem. És amikor Koreában, az USA-ban vagy bárhol másutt képviselem a vízilabdát, akkor Pécset is képviselem. Most is így van ez. Igyekszem mindenhol rábökni a térképre, hogy „igen, innen jöttem, itt élek, itt dolgozom". Számítok is erre a lehetőségre, mert ebből is profitálhat a város. Egyébként pedig több olyan városvezető van Magyarországon, akik egy-egy sportszövetséget vezetnek, elég csak a győri vagy a szolnoki polgármesterre gondolni. Az ő példájuk is alátámasztja mindezt.

- Kik a jelöltjei az alpolgármesteri posztokra?

- Nagyon előreszaladt! Előbb ejtsük el a medvét, s azután keressük fel a szűcsöt, tartja a mondás. Nos, egyelőre nyerjük meg a választást, s utána beszéljünk erről. Orbán Viktortól hallottam egyszer, hogy mi nem pozíciókat osztogatunk, hanem feladatokat. Én is egy feladatot kaptam, s most annak igyekszem megfelelni. Remélem a pécsiekkel együtt ez sikerülni fog. Mert csak együtt leszünk képesek sikeres várossá lennünk. Én pedig szeretem a sikert, s mindent megteszek érte. Mesterem, Kemény Dénes erre tanított bennünket, ezért lehettünk a világ legjobb, legsikeresebb csapata. Amúgy pedig nyilvánvaló, hogy tapasztalt, a városért s a pécsiek céljaiért elkötelezett, tisztességes embert fogok választani.

- A kormány már most támogatja Önt, ez nyilvánvaló, hiszen szinte minden miniszterrel folytatott már megbeszélést. Mit vár a kormánytól?

- A kormány a pécsi embereket támogatja elsősorban. S hogy ezt rajtam keresztül teszi nyilvánvalóvá, az természetes, hiszen mi gondolkodunk azonosan, a mi értékrendünk áll közel egymáshoz, s a bizalom is velem kapcsolatban áll fenn. Ez pedig jó érzés. Ám a valóban fontos mégiscsak az, hogy céljainkban tud-e támogatni bennünket? A válaszom az, hogy igen, tud és akar. Erről szinte minden miniszter, de maga a kormányfő is biztosított. És ezek a garanciák nagyon fontosak, hogy új munkahelyeket, jövedelmezőbb munkahelyeket hozzunk a városba, hogy fenntartható és egészséges várost építsünk, hogy 2030-ig pormentesítsünk minden olyan utat, amely a mindennapi közlekedéshez szükséges, hogy megállítsuk a népességfogyást. És persze a kormány kell ahhoz is, hogy regionális gazdasági központtá váljunk. Ostoba, aki azt hiszi, hogy mindez lehetséges a kormány nélkül. Én az együttműködés és a szövetség, vagyis a csapatmunka híve vagyok. Így építettük fel Pécsi Sport Nonprofit Zrt-t. És együtt fogjuk sikeressé tenni Pécset is!

Máté Balázs - Fotó: Dittrich Éva