Vadvilág a nagyvárosban

Ki ne találkozott volna már halványzöld szempárral a sötét pécsi utcákon? A járókelő, amikor kiderül, hogy nem egy kóbor cicával áll szemben – hanem mondjuk egy portyázó rókával –  megrémül. Jobbik esetben egy bájosan iszkoló nyestet lát, és megjegyzi magában: jaj, de aranyos!

Purger Jenő egyetemi docens, a PTE Állatökológia Tanszék vezetője szerint egyik esetben sincs okunk a félelemre.

– Ezek az állatok jobban félnek az embertől, mint mi tőlük – mondja, hozzátéve: még a róka is csak akkor veszélyes, ha veszett. Ez egyébként abból derülhet ki, hogy nem ijed meg az embertől, sőt, akár rá is támad. Ilyenkor mindenki jobban teszi, ha odébbáll és riasztja az illetékes hatóságot.

A ragadozók kiválóan alkalmazkodtak a városi élethez, az emberhez és gyakorlatilag bárhol felbukkanhatnak. Az állatökológus szerint egy adott helyen többnyire ugyanazzal az egyeddel, vagy annak családtagjaival találkozhatunk.

A várost gyakorlatilag vadászterületekre (revírekre) osztották. Így például a rókák néhány közismert lakóhelyei (kotorékai) a várfal melletti elhagyatott területeken, valamint az Ifjúság úti botanikus kertben is megtalálhatók.

– A tévhittel ellentétben nem kizárólag az erdőkből települtek be ezek az állatok a könnyebb zsákmányszerzés céljából, hanem a város települt rá az ő otthonukra – tájékoztat Purger Jenő.

A docens eloszlatta azokat a tévhiteket is, miszerint az állatok feltúrják a kukákat.

– Ezek ragadozók, amik kisebb testű rágcsálókkal, egerekkel, patkányokkal táplálkoznak, sőt a nyest kiváló fáramászó és madarakat, tojásokat is zsákmányol. Talán kevesen tudják, de időnként szinte minden ragadozó gyümölcsöt is fogyaszt.

Kérdésünkre, hogy az állatok terjeszthetnek-e betegségeket, a tanszékvezető azt válaszolta: a köztéri galambok sokkal fertőzöttebek, mint ezek a kis ragadozók, akik többnyire csak az éj leple alatt kerülnek szem elé.

S. B.