Vádat emeltek a tinédzserek ellen, akik szenteste halálra vertek egy hajléktalant a vasútállomáson
2015. július 14. kedd 09:07
A Baranya Megyei Főügyészség védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat három fiatalkorúval szemben, akik szenteste megöltek egy hajléktalant.
Mint arról korábban beszámoltunk, a három fiatal tavaly december 24-én délután együtt italozott Pécsett a főpályaudvar melletti téren.
A tinédzserek mellett haladt el a későbbi áldozat egy barátjával, akik szintén ittas állapotban voltak. A vádlottak és a hajléktalan között szóváltás alakult ki, melynek során mindhárom fiatalkorú többször ököllel megütötte.
Miután a hajléktalan a bántalmazás következtében a földre került, a kamaszok a sértett elmenekülő társa után szaladtak, mivel azonban őt nem érték utol, ezért a három fiatal közül kettő visszaszaladt a még földön fekvő hontalan férfihoz, majd mindketten futás közben páros lábbal a fekvő férfi hasára ugrottak, majd a helyszínről távoztak.
A hajléktalan a kórházba szállítást követően elhunyt, akinek halálát az ugrás következtében kialakult máj repedése utáni hasűri elvérzés okozta.
A Baranya Megyei Főügyészség két vádlottat védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével, míg harmadik társukat garázdaság bűntettével vádolja.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Radikálisan csökkent az orvosok és...
- Elsöprő a plusz kéthavi nyugdíj és a...
- Ön is hozzájárulhat pécsi gyerekek...
- Megszólal a Bolyai ösztöndíjból...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Új dékán áll a PTE Egészségtudományi...
- Napsütéses, ragyogó napunk lesz...
- Majd' kétszáz drogterjesztőt...
- Már csak néhány gólyafészek lakatlan...
- Drogdíler-párosra csaptak le a...

