Vádat emelhetnek a Pécsett száguldozó drogossal szemben

2021. március 21. vasárnap 08:45

Vádat emelhetnek a Pécsett száguldozó drogossal szemben

Kábítószer hatása alatt, több jogsértést elkövetve száguldott át a városon egy férfi Pécsett. A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát - olvasható a police.hu oldalon.

Közúti veszélyeztetés, valamint járművezetés bódult állapotban bűncselekmények elkövetése miatt nyomozott a Pécsi Rendőrkapitányság egy 18 éves ellendi fiatalember ellen.

A megalapozott gyanú szerint 2020. augusztus 1-jén délelőtt, az akkor még fiatalkorú fiú Pécsett, a Dr. Veress Endre utcában közlekedett gépkocsijával, amikor igazoltatni akarták a rendőrök. A sofőr azonban figyelmen kívül hagyta a rendőri jelzést, lassított, majd az egyenruhásokat kikerülve továbbhajtott - számolt be a police.hu oldal.

A rendőrök követni kezdték a gépkocsivezetőt, aki nagy sebességgel Kertváros irányába haladt autójával, és közben több szabályszegést is elkövetett. A közlekedésben résztvevőket többek között azzal veszélyeztette, hogy záróvonalon előzött, a szembejövő autósokat hirtelen fékezésre, illetve irányváltoztatásra kényszerítette, de voltak olyan sofőrök is, akiknek hirtelen fékezést követően az útpadkára kellett kormányozni gépkocsijukat azért, hogy elkerüljék az ütközést.

Az ámokfutót végül a Lahti utcai körforgalom előtt állították meg a rendőrök, az intézkedés során pedig az is kiderült, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel. Vele szemben felmerült a gyanúja annak, hogy a járművet bódult állapotban vezette, ezért a rendőrök vér- és vizeletmintavételről intézkedtek.
 
Később a toxikológiai, valamint az orvosszakértői vélemény eredményei igazolták a rendőrök gyanúját, ugyanis a mintákban amfetamint, valamint metamfetamint mutattak ki, vagyis bódult állapotban vezetett. A rendőrök a fiatalembert gyanúsítottként hallgatták ki, amely során beismerte tettét.

A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte, és az iratokat a napokban átadta az ügyészségnek.


Képünk illusztráció. 

EQM - police.hu