Ünnepelnek a boltok és a hivatalok is

2007. december 22. szombat 21:52

Ünnepelnek a boltok és a hivatalok is
Bár az ünnepek alatt nem zárnak be a hivatalok, a boltok is nyitva-nyitva lesznek és a buszok is járnak, nem árt odafigyelni, hova, mikor és mivel tudunk eljutni. Körkép.

Kezdjük a legérdekesebb változással, amely a vonatokat érinti. Itt kell majd legjobban résen lenni, ugyanis a MÁV általunk nem ismert megfontolásból teljesen felborította a megszokott menetrendet.

Ennek értelmében 23-án, 24-én és karácsony első napján, valamint 30-án és 31-én az ünnepnapra érvényes menetrend szerint utazhatunk vonattal. 26-án a vasárnapi, 27-én a hétfői, 28-án rendes munkanapi, 29-én pedig a pénteki munkanapi menetrend lesz érvényes. Az ígéretek szerint a legnagyobb utasforgalmat lebonyolító vonalakon több kocsit fognak kapcsolni a szerelvényekhez. Részletekért KLIKK IDE!

A pécsi buszok az eddig megszokottak szerint 23-án a munkaszüneti, 24-én a szabadnapra meghirdetett menetrend szerint járnak - ez utóbbi esetben viszont csak délután négy óráig. A buszok 25-én 7 órától indulnak munkaszüneti napra érvényes menetrend szerint. A két ünnep között csökkentett munkanapi menetrend az érvényes. Részletekért KLIKK IDE!

A Pécsről induló és ide beérkező buszok ünnepi menetrendjéért: KLIKK IDE!

Bár nem valószín, hogy nagy roham érkezik az államigazgatási hivatalokba, az okmány- és adóirodák, valamint az APEH-ügyfélszolgálatok nyitva tartanak. December 22-én és 29-én (szombaton) pénteki nyitva tartás szerint fogadják az ügyfeleket, 28-án (pénteken) pedig hétfői munkarenddel dolgoznak. Ádám, Éva és Szilveszter napján minden hivatal zárva lesz.

A közüzemi szoláltatók is hasonló nyitva tartást terveznek azzal a különbséggel, hogy az Eon és a Pécsi Vízmű ügyfélszolgálata 29-én zárva tart. A folyékony hulladék elszállítását 27-29-én 9-12 óra között lehet megrendelni, az elszállítást pedig 27-28-án 7-18 óra között, 29-én 8-12 óra között végzik.

Azokon a területeken, ahol a hétfő illetve a szerda a szállítási nap 24-én és 26-án, valamint 31-én is elviszi a szemetet a Biokom Kft., ugyanakkor december 25-én kedden, valamint 2008. január 1-jén kedden a cég szállítási üzeménél is ünnepnap lesz. A karácsonyfákat idén is a kukák mellett kell elhelyezni.

Nagyobb boltok nyitva tartása:

Tesco

December 24: 14 óráig nyitva
December 25. és 26.: Zárva
December 27-én: nyitás reggel 6-kor
December 31-én: 18 óráig nyitva
Január 1-én: Zárva
Január 2-án: nyitás reggel 6-kor


Metro

Dec. 13-23 hétfőtől szombatig: 5:00-23:00
Dec. 13-23 vasárnap: 8:30-20:30
Dec. 24: 6:00-13:00
Dec. 25, 26: Zárva
Dec. 27, 28, 29: 6:00-21:30
Dec. 30: 8:30-19:00
Dec. 31: 6:00-13:00
Jan. 1: Zárva


Árkád

2007.12.24: 9:00-13:00 óráig
2007.12.25.: zárva
2007.12.26.: zárva
2007.12.31. 9:00-13:00 óráig
2008.01.01.: Zárva

Media Markt

December 23. 09.00-21.00
December 24: 09.00-14.00
December 25.-26: Zárva
December 31. 09.00-14.00
Január 1. Zárva


Praktiker

December. 23. Vasárnap 8:00-20:00
December. 24. Hétfő 9:00-13:00
December. 25. Kedd Ünnepnap Zárva
December. 26. Szerda Ünnepnap Zárva
December. 27. Csütörtök 8:00-21:00
December. 28. Péntek 8:00-20:00
December. 29. Szombat 8:00-20:00
December. 30. Vasárnap 8:00-18:00
December. 31. Hétfő 9:00-13:00
Január. 01. Kedd Zárva
Január.02. Szerda 8:00-20:00

K. Z.