Újra tüntetnek a kertvárosiak

2008. szeptember 18. csütörtök 19:57

Újra tüntetnek a kertvárosiak
Újra szervezkedésbe fogtak a hatvanezres városrész lakói annak érdekében, hogy biztonságosabbá váljék az elkerülő útként funkcionáló, ám a Kertvárost átszelő Maléter Pál út. A környék lakói szerint körülményesek és lassúak az intézkedések, ezért állandó rendőri jelenlétet követelnek. Azt is szeretnék elérni, hogy a hétvégi napokon ne hajthassanak be a városrészbe a nehézgépjárművek.

Mint korábban beszámoltunk róla (lásd kapcsolódó írásunkat, jobbra), a kertvárosiak egy májusi, kettős halált okozó gázolás miatt szerveztek demonstrációt röviddel a tragédiát követően. A tüntetésen a forgalom lassítását kívánták elérni, közlekedési lámpákat kértek és szigorú rendőri ellenőrzésekért, állandó jelenlétért emeltek szót.

Azóta, ha nem is villámgyorsan, de a városvezetés lépett: kezdésként a polgármester az egyenruhások fokozott jelenlétét helyezte kilátásba, később pedig sárgán villogó lámpákat, valamint sebességjelző táblákat ígértek. Emellett a Varsány utca és a Maléter Pál út kereszteződésébe rendőrlámpa telepítését kezdeményezték. Az ehhez szükséges pályázati pénzt jelenleg is várják.

Bókay: helyi szinten kell intézkedni

A hétvégi teherautó-közlekedés csillapításának lehetőségeit firtatva megkerestük a terület országgyűlési képviseletét Toller László balesete óta felvállaló Bókay Endrét. A szocialista politikus azt ígérte, mindenképpen megvizsgálják, milyen módon lehetne megkímélni a szakaszt a nehézgépjárművektől - legalább a hétvégékre. A képviselő szerint helyi szinten kell intézkedni: mint mondta, utánajárnak, lehet-e tenni valamit a közút kezelőjénél a cél érdekében.
Az ügy kapcsán kerestük Árki Sándort, a Magyar Közút Kht. területi főmérnökét is. Ő azt mondta, jogilag megoldható, hogy tiltó táblákkal elzárják a kamionok elől a Maléter Pál utat, ebben az esetben azonban csak a belvároson át, a 6-oson, vagy Kökény felé délről történhet a városon átmenő forgalom. Szerinte csak az autópálya és a hozzá kapcsolódó, Szentlőrinc felé vezető elkerülő hozhat végső megoldást, ennek ellenére, mint munkatársunknak megígérte, egy szakmai bizottság megvizsgálja, járható út-e a hétvégi tilalom elrendelése.

Isten malmai azonban Pécsett lassan őrölnek: még négy hónappal a beleset után sem valósultak meg Tasnádi Péter elképzelései, mindössze a zebrákat előjelző piktogramokat festették fel az aszfaltra. Ráadásul - egy kormányrendelet-módosítás következtében - szeptember óta a nehézgépjárművek "liberálisabb" közlekedési feltételei is rontottak a kertvárosiak helyzetén.

A korábbi, egész hétvégére vonatkozó kamionstoppal szemben ugyanis a kamionok immár szombaton is behajthatnak Pécs egyik legforgalmasabb útszakaszára.

A városrész polgárai ezért ismét az utcára vonulnak, s immár Pécs más területein élő lakosait is elvárják az akcióra - a Pécsi Újság.hu olvasói vélemények szekciójában (lásd "Komment" rovatunkat, ahol Fodor Ibolya az újabb tüntetés lehetőségét felvetette) már el is kezdték szervezni az akciót.

A kezdeményező, Fodor Ibolya azt mondja, elsősorban a hivatalos szervek tétlensége miatt vonulnak ismét az utcára szeptember 27-én, szombaton, tíz órakor.

Elmondása szerint a baleset után egy darabig állandóan rendőrök őrködtek a biztonság felett, ám az egyenruhások nyáron már elmaradoztak, holott szükség lenne folyamatos jelenlétükre. Beszámolója szerint a szakaszon olyakor mostanában is életveszélyes szituációk játszódnak le. A tüntetésen egyben petíciót is át szeretnének adni a városvezetés képviselőjének: mindennapos rendőri jelenlétet és az új elkerülő út megépítésének felgyorsítását akarják elérni.

A tüntetés keretén belül a szombati kamionstop megszüntetésével kapcsolatos problémát (lásd kapcsolódó írásunkat, jobbra) is igyekeznek hangsúlyossá tenni, ezért szándékos forgalomlassítást kezdeményeznek. Mindez abból áll majd, hogy autóikkal a teherautók előtt a lehető legszabályosabban közlekednek: a zebrák előtt minden esetben lassítanak, és a sebesség megválasztásánál is óvatosak lesznek.

Képünk a májusi tragikus balesetet követő figyelemfelhívó megemlékezésen készült.

Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva