Újra bíróság elé áll Pécsett egy férfi gyilkosság vádjával
2015. április 12. vasárnap 14:47
Hétfőn folytatódik egy 2012-ben már felmentett, gyilkosság elkövetésével vádolt férfi pere Pécsett.
A vádirat szerint a vádlott és a sértett 2008-ban ismerkedtek meg, ettől kezdve a vádlott több alkalommal vásárolt a sértettől kábítószert, illetve a sértett segített a vádlottnak számítógépet összeállítani.
A vádlott ezért több alkalommal járt a sértett lakásán.
2010. január 30-án este 22.15 és 22.30 között a vádlott a sértett lakóhelyére ment, ahová a sértett beengedte. Rövid időn belül közöttük dulakodás alakult ki, melynek során a vádlott a pulton lévő olajsütővel közepes erővel a sértett koponyájának hátsó részére, majd nagy erővel az arcára sújtott. Az ütésektől a sértett a földre került. A vádlott egy kést vett magához, majd a földön fekvő sértett mögé lépett és a késsel a sértett nyaki ereit balról-jobbra, hátra- felfelé irányuló mozdulattal átmetszette - olvasható a törvényszék összefoglalójában.
A Pécsi Törvényszék 2012. december 19-én jogerősen felmentette a vádlottat az ellene emelt vád alól.
A Pécsi Fellebbviteli Főügyészség perújítási indítványt nyújtott be az ügyben új bizonyítékokra hivatkozva. A Pécsi Ítélőtábla elrendelte a perújítási eljárás lefolytatását.
A perújítási eljárásban a bíróság folytatja a tárgyalást.
Forrás: Pécsi Törvényszék
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Jön a pécsi buszos sztrájk: ezek a...
- Orbán Viktor: fölényes és elsöprő...
- Kirajzolódott a mohácsi Duna-hídhoz...
- Mohács lesz a díszvendég a...
- Zivatarokra, jégesőre figyelmeztetnek...
- Szili Katalin a kollektív jogok...
- Indul a Sétatér Fesztivál -...
- Visszatér a kánikula, igazi strandidő...
- Mozgó kövek dinamikája tölti meg újra...
- Új módszerrel gyógyítják a...