Új verseskötet jelent meg Petrőczi Éva pécsi költőtől
2013. december 10. kedd 21:21
Az elmúlt félév verstermését foglalta össze a Mint a gyerekkor című kötetében Petrőczi Éva József Attila-díjas pécsi költő. A Pro Pannonia Kiadónál megjelent kötetet kedden mutatták be Pécsen.
Petrőczi Éva a kötet bemutatóján azt mondta: a versek tematikailag tartalmazzák mindazt, amit az új évezred szűk másfél évtizedében megélt, sok örömöt és fájdalmat, emberi veszteséget és nyereséget. Emellett a versek bemutatják belső, lelki tájainak történéseit, az évek múlásával, a korosodással együtt járó küzdelmét és az unokák hozta örömöket, felvillantja az ősök és elődök példáját, a kortársakkal kapcsolatos reakciókat is.
A költő felidézte, hogy a kötet verseinek "földrajzi horizontja" is széles, hiszen magába foglalja mindenekelőtt a szülőhelyet, Pécset és Baranyát, ahová most „visszahonosodik", az alkotómunkájában fontos szerepet játszó Ferencvárost és Balatonfüredet, valamint más európai helyszíneket is. A szerző hangsúlyozta: olyan verseket publikál új kötetében, amelyek eddig - egyetlen kivétellel - soha nem jelentek meg.
A kötet több mint felét az elmúlt bő fél évben írott versek töltik ki, de akadnak benne az utóbbi esztendőkben írt alkotások is. A Mint a gyermekkor című könyv Petrőczi Éva tizenharmadik önálló verseskötete.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Késéssel járnak a vonatok a pécsi...
- Töltőkábel okozott tüzet szerdára...
- Vaddisznóval ütközött egy Pécsről...
- Az ősszel is folytatódnak az...
- Ollóval szúrta le az apját egy férfi...
- Korlátozásokkal kereshetők fel Mohács...
- Idén is megrendezik Fekete István...
- Költségvetési csalás miatt ítéltek el...
- Állami intézmények informatikai...
- Pécsi Arcok - Nyárády József, egy...