Új szobrot állítanak Uránban
2011. március 05. szombat 20:00

A tavalyi EKF-év köztérfelújítási programjához kapcsolódóan kezdeményezte Pécs önkormányzata - az Aix-en-Provence-i Vasarely Alapítvánnyal együttműködve - annak a nemzetközi művészeti díjnak a létrehozását, amely a városban született világhírű képzőművész, Victor Vasarely nevét viseli. Az elképzelések szerint a díjat minden harmadik évben, a köztéri művészetek fejlesztését szolgáló nemzetközi pályázat győzteseként lehet majd elnyerni, különböző európai városokban.
Az első alkalommal kiírt pályázat nyertes pályaműve a Palatinus Dóra és Makra Zoltán szobrászművész-páros 37 m² című alkotása. Az acél-üveg installációt színes síküveglapok határolják, s azt egy negyven éve az uránvárosi lakótelepen élő idős hölgy lakásának térbeli szerkezete inspirálta.
A kompozíció méretarányosan képezi le a konyhát, a folyosót, a fürdőt és a két szobát, pontosan ugyanolyan elosztásban, mint a valós lakásban, csak éppen kibillent állapotban, félig földbe süllyesztve, félig a levegőbe meredve. Szécsi Zsolt városi főépítész szerint az illetékes bizottság csak kisebb módosításokat kért az alkotáson, azokon jelenleg dolgoznak a művészek, így nincs akadálya annak, hogy áprilisban felállíthassák a művet.
Kérdésünkre a főépítész nem tudott konkrét fejleményekről beszámolni a már évek óta tervezett - még az azóta sajnálatosan elhunyt Tasnádi Péter pécsi polgármester által bejelentett - Köztársaság téri Antall József-szoborról, annyit viszont elárult, hogy a Batthyány-kormány minisztereiről készült mellszobrok terveit már jóváhagyták, a megvalósításhoz azonban az önkormányzat még keresi a forrásokat - így apránként, egy-egy szobor felállítása várható a későbbiekben.
H. L. B. - Illusztráció: epiteszforum.hu
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Ellopta majd eldobta a...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...
- Húsvét előtt: átfogó fogyasztóvédelmi...
- Mókás jelmezekben mentek iskolába a...
- Idős pécsi házaspár életét mentette...
- Negyven év után vonul nyugdíjba a...
- Egy falu kerül ma a NAV baranyai...

