Új fedélre van szükség

2008. január 21. hétfő 21:38

Új fedélre van szükség
A hosszan tartó mínuszok az utcán élőket és gondozóikat is kihívások elé állították az elmúlt hetekben, ám mind ezidáig zökkenőmentesen működik a hajléktalan-ellátás Pécsett. A nyolcszáz fedél nélkül élő kiszolgálása azonban jövőre akár meg is nehezedhet, mert a férfiak hetven fős éjjeli menedékhelye nem felel meg a törvényi kitételeknek - az intézményt valószínűleg elköltöztetik.

A hetekig tartó hideg idő miatt a város összes nappali melegedője és éjjeli menedékhelye teljes kapacitással működött, s naponta teljesített szolgálatot a krízisjárat is.

Mint azt Hajdu Krisztián a pécsi Támasz Alapítvány szakmai vezetője a Pécsi Újság.hu-nak elmondta, az elmúlt időszakban telt házzal működtek, de jól látszott, hogy a fogcsikorgató hidegben még több férőhelyre lenne szükség.

„A férfiak részére a nappali melegedőt is megnyitottuk éjszakára, így még negyven embernek sikerült szállást adnunk, s az éjjeli menedékhelyre is plusz matracokat helyeztünk el. Így ez utóbbiban a szokásos hetven helyett majd' kilencvenen tudják magukat meghúzni - persze kényelemről így már abszolút nem beszélhetünk, hiszen a folyosókon és a közösségi helyiségekben is fekszenek már a jobb sorsra érdemesek" - mondja Hajdu.

Így is voltak, akik az utcán húzták meg magukat.

A szociális munkások által csak „passzív öngyilkosoknak" nevezett emberek közül akadt, aki a segítség ellenére is kisebb-nagyobb fagyásokat szenvedett.

„Éjszakai krízisjáratunkat ebben az időszakban még önkéntesekkel is kiegészítettük, ám egy fedél nélkül élő embertársunk így sem úszta meg végtagcsonkítás nélkül" - idézi fel a szakember.

Pécsett és környékén jelenleg mintegy nyolcszáz hajléktalanról tudnak, s jelentős részükről meg sem mondanánk, hogy az. Ezek az emberek ruházkodnak, mosakszanak, s igyekeznek normális életet élni.

A 80-100 főt számláló utcai hajléktalanról Hajdu elmondta: „Amennyi erőnkből futja, azt megtesszük: a kintieknek meleg ruhát, pokrócot, hálózsákot, gyertyát, forró italt és élelmet viszünk. A tenni akarás olykor megköveteli azt is, hogy olykor kilépjünk a jogszabályi keretek közül, éppen ezért helyezünk el több embert, mint szabadna" - teszi hozzá.

Korb Zoltán