Tudásközpont: új diri csak tavasszal
2011. január 06. csütörtök 18:57

Mindezek közrejátszhattak abban, hogy Morvai Lehel, az üzemeltetéssel megbízott társaság ügyvezető igazgatója benyújtotta lemondását. Február végéig azonban még biztosan a cég élén marad - utódjáról március elsejéig kell megegyezniük a tulajdonosoknak.
Horváth Zoltán, az egyik tulajdonos, a megyei önkormányzat (egyelőre még) alelnöke lapunknak azt mondta, hogy már megkezdődtek az egyeztetések az egyetemmel ebben az ügyben. Hozzátette: ha a jelenlegi igazgató menni akar, akkor nem gördítenek elé akadályt, de a jogszabályok értemében hatvan napig maradnia kell a társaság élén.
- Március elsejétől kell munkába állnia az új ügyvezetőtnek, mi és az egyetem is keressük a legjobb megoldást, annak érdekében, hogy a megfelelő szakembert megtaláljuk.
A történtekkel kapcsolatos, jelenleg is zajló műszaki vizsgálatot illetően a politikus közölte, hogy karácsony után az egyetemmel közösen levelet írtak a generálkivitelező Gropius Zrt.-nek, amelyben teljes felülvizsgálatot kértek a vállalattól mind az ütemtervvel, mind azokkal a műszaki kérdésekkel kapcsolatban, amelyek az üzemeltetés során eddig felmerültek. Noha a levélre még nem kaptak választ, Horváth Zoltán reméli, hogy az a napokban megérkezik majd.
A kivitelező cég és az érintett felek szakemberei korábban már megkezdték a balesetek körülményeinek vizsgálatát, eredményeket január közepére ígértek. Azóta az épület hátsó bejárata fölé raklapokból védőtetőt emeltek, hogy egy esetleges újabb üvegtörés esetén ne történjen személyi sérülés.
Az üvegtáblák szétrobbanását egyébként külső szakértők bevonásával vizsgálják. A Gropius korábban már jelezte, hogy vállalja a felelősséget és garanciában javítja a hibákat.
H. L. B. - Fotó: MTI
Facebook box
Megosztás
Kapcsolódó írások
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Őri László: a baranyai gazdákra...
- Előszezoni menetrendre vált hétfőtől...
- Ilyen lesz az idei balatoni, fagyis...
- Megdőlt az országos hajnali...
- Megúszta a börtönt a kollégáit...
- Tégla a Csillagban, besúgó a...
- Fiatal rablók tartották rettegésben...
- Több mint egy hónapja hiába keresnek...
- Szállást keres a Szentírás - Új...
- A németek elhurcolására emlékezünk:...