Trükközni kényszerült, hogy ne kelljen hónapokat várnia a vizsgálatra, írta pécsi olvasónk

2019. július 30. kedd 17:55

Trükközni kényszerült, hogy ne kelljen hónapokat várnia a vizsgálatra, írta pécsi olvasónk

Megalázó helyzetbe került olvasónk az egyik pécsi rendelőben a napokban, ahol bőrgyógyász-szakorvossal szerette volna megvizsgáltatni magát. Amint arról szerkesztőségünknek küldött levelében beszámolt, ez végül sikerült is, de a dolog egyáltalán nem ment simán.  

 

„Naponta elmondják a tévében, a rádióban az orvosok, hogy mennyire fontos a megelőzés, amit persze az ember magától is tud, így aztán nem haboztam, amikor az egyik anyajegyemen változást véltem felfedezni.

Kaptam magam, felkerestem a háziorvosomat, aki tovább küldött a bőrgyógyászati szakrendelésre. Megkérdeztem, kell-e e beutaló, jött a válasz, hogy nem, nem kell, így már mentem is az egyik pécsi szakrendelőbe.

Beutaló valóban nem kellett, azonban miután elmondtam, miért is jöttem, a recepciós közölte, szeptember végére tud időpontot adni. Elképedtem a dolgon, három szakorvos is rendelt aznap, s beteggel rajtam kívül beteggel találkoztam addig folyosón. Apelláta azonban nem volt, a recepciós hajthatatlan maradt, mondván, ha nem akut az eset, várnom kell.

Csaknem két hónapig.

Támadt viszont egy mentőötletem, jelesül, hogy - talán valamilyen allergia miatt - kiütések vannak rajtam, bár való igaz, ennek nem tulajdonítottam jelentőséget addig - de tény, hogy voltak.

- Tudja mit, kiütések miatt vagyok itt, reggel fedeztem fel. Kérem, lássanak el - mondtam.

- Tudja, hogy nem szép dolog hazudni - vágott vissza azonnal.
- És az szép dolog, hogy szeptember végére adnak időpontot?

A vége az lett, hogy viszonylag rövid várakozás után végül megvizsgáltak, ami pár percet vett igénybe.

Ahogy a rendelőbe értem, szerettem volna azonnal elmondani az orvosnak a kis füllentésem okát, de mielőtt erre sor került volna, szólt, hogy mutassam az anyajegyem - nyilván leadták a drótot. Kiderült, szerencsére semmi gond nincs az anyajegyemmel.

Megköszöntem, majd - miután egy másik vizsgálatra is vártam a szomszédos szakrendelésen - ültem ott még legalább másfél órát és figyeltem, hány beteg érkezik.

Utánam senki nem jött.

Végül megnyugodva távoztam.

Az egészségügy pécsi helyzetét illetően viszont nyugalomra nincs ok, mert valami hiba biztosan van a rendszerben, ha megtörténhet, hogy az orvosoknak szemmel láthatóan éppen nincs dolguk, időpont mégis csak szeptember végére van.

S persze az sem dobott fel, hogy trükközni kényszerültem, hogy ellássanak."

Képünk illusztráció.

EQM