Toller cselekvőképtelenné nyilvánítását kérték

2008. január 09. szerda 22:44

Kezdeményezték a két évvel ezelőtti autóbalesete óta kómában fekvő Toller László szocialista parlamenti képviselő, volt pécsi polgármester cselekvőképtelenné nyilvánítását a közelmúltban - közölte Pécs főjegyzője szerdán.

A baranyai megyeszékhely volt polgármesterét érintő eljárást egy névtelen levélíró kérte a gyámhivataltól - mondta Papp Judit.

Hozzátette: a pécsi önkormányzat elfogultságot jelentett be az ügyben, ezért a közigazgatási hivatal a szekszárdi gyámhivatalt jelölte ki az eljárás lefolytatására. 

FRISSÍTVE:

(15:16)

Dr. Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt pécsi elnöke lapunknak így nyilatkozott:

„Egyelőre nincs hozzáfűznivalónk a hírhez, hiszen ilyen esetekben egy hosszadalmas eljárás indul, amelyet bírósági tárgyalás követ. A testület dönt majd arról, hogy jogos-e a bejelentő által megfogalmazott kérés".

A párt városi első embere többet most nem kívánt mondani a hírrel kapcsolatban.

FRISSÍTVE:

(15:26)

Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője kérdésünkre emlékeztetett rá, hogy ősszel már maga is tárgyalóasztalhoz ült Szili Katalinnal, az Országgyűlés elnökével, azt a megoldást keresve, miképp lehetne a leghumánusabban eljárni Toller László ellátatlan képviselői helyének ügyében, ám akkor nem született megoldás.

„A hír kapcsán azt tudom mondani, hogy minden állampolgár szíve-joga kérvényezni a képviselő cselekvőképtelenné való nyilvánítását, amennyiben úgy érzi, érdekei sérülnek az ellátatlan mandátum miatt. Én bízom benne, hogy a hivatal tárgyilagosan jár el, várjuk ki a végeredményt" - mondta a képviselő.

A szekszárdi gyámhivatalt is kerestük az ügyben, ám - jegyzői utasításra - nem nyilatkozhatnak az ügyben.

FRISSÍTVE:

(15:51)

Az általunk megkérdezett jogi szakértő szerint az eljárás általában úgy zajlik, hogy a gyámhatóság nyilatkozatra kéri fel a közvetlen hozzátartozókat (a törvényhozó nyilván azt a lehetőséget szerette volna kivédeni ezzel, hogy valakire alaptalanul ráfoghassák, hogy cselekvőképtelen), a családtagoknak pedig ezt követően hatvan napjuk van arra, hogy a bírósági per elindítását - a bejelentéstől függetlenül - ők maguk kezdeményezzék.

Ám abban az esetben, ha ezt mégsem teszik, a gyámhivatal pedig úgy találja, hogy az érintett személy képtelen saját ügyeinek vitelére, akkor orvos-szakértői véleményre alapozva hivatalból indítják el a bírósági pert - az eljárás több hónapig is eltarhat.

MTI-EQM