Többletpont és kedvezmény a hátrányos helyzetűeknek
2009. január 21. szerda 11:23
A hátrányos helyzetű jelentkezők a felvételi eljárás során minden jelentkezési helyükön 25, a halmozottan hátrányos helyzetű felvételizők pedig 50 többletpontot igényelhetnek. A felvételizőknek a jelentkezési lapon a többletpontokra vonatkozó résznél kell feltüntetniük, hogy hátrányos, illetve halmozottan hátrányos helyzetűnek számítanak, valamint csatolniuk kell a szükséges igazoló dokumentumokat.
Hátrányos helyzetűnek az a 25 évnél fiatalabb jelentkező számít, akit középfokú tanulmányai során családi körülményei, szociális helyzete miatt a jegyző védelembe vett, aki után rendszeres gyermekvédelmi támogatást folyósítottak, illetve aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult vagy állami gondozott volt.
Halmozottan hátrányos helyzetű az a felvételiző, akire a fentebb leírtakon kívül az is vonatkozik: tankötelessé válásának időpontjában a törvényes felügyeletét ellátó szülője legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkezik, valamint akit tartós nevelésbe vettek - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A jogosultság megvizsgálása után a halmozottan hátrányos helyzetűek 100 százalékban, a hátrányos helyzetűek pedig 50 százalékban mentesülnek a díjfizetés alól. Az 50 százalékos mentesség annyit jelent, hogy a hátrányos helyzetűeknek utólag, az Oktatási Hivataltól kapott csekken be kell fizetniük az eljárási díj felét.
Az igazoló dokumentumok tartalmi és formai követelményei megtekinthetők a Katapult Mentorprogram honlapján (http://www.mentorhalo.hu/), illetve a január második felében megjelenő Katapult 2009 című tájékoztató kiadványban.
A felvételt nyert hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű hallgatók érdekeit felsőfokú tanulmányaik során a Katapult Mentorprogram mentorai képviselik, azaz ők gondoskodnak arról, hogy az egyetemen, illetve a főiskolán is megkapják a nekik járó anyagi és szociális juttatásokat.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- A brutális hőség miatt piros...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...