Több százan zarándokoltak gyalogosan Mohácsról és Bátaszékről Bátára

2019. szeptember 15. vasárnap 13:10

Több százan zarándokoltak gyalogosan Mohácsról és Bátaszékről Bátára

A hatodik alkalommal megszervezett egyházmegyei zarándoklaton a gyalogos zarándokok mellett kerékpárral és motorkerékpárral is érkeztek hívők Pécsről, Mohácsról és a környező vidékről. 

 

 

A zarándokok Udvardy György érsek, pécsi apostoli kormányzó kérésének megfelelően egyéni imaszándékaik mellett idén a 2020-ban Magyarországon tartandó Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusért imádkoztak.

Gyermekek, iskolások, családosok és egyedülállók egy közösségként összekovácsolódva érkeztek Bátára, tiszteletüket és hódolatukat kifejezni a megváltó Krisztusunk Szent Teste és Vére előtt.

A Mohácsról érkező zarándokok útjuk során Báron és Dunaszekcsőn tartottak nagyobb pihenőt. Mindkét település hívei szeretetvendégséggel várták a Bátára tartókat.

A dunaszekcsői Sarlós Boldogasszony tiszteletére emelt templomban is imádkoztak mielőtt a zarándoklat hátralevő szakaszára indultak.

 

A Szent Vér-kegyhely temploma teljes felújításon esett át, amelynek kertjében szabadtéri oltár létesült. A szentmise főcelebránsa, Erdő Péter bíboros megáldotta a felújított kegyhelyet és szabadtéri oltárát.

„Legyen ez a kegyhely nemzetközi viszonylatban is egy vonatkozási pont, ahol hitünknek egy mély pontjával találkozunk" -mondta az ünnepi szentmise végén.

A kereszt manapság sok vita tárgya, jegyezte meg homíliájában a bíboros. Egyesek nem szívesen látják, mások talán szívesen kitűznék mindenhová, de nem biztos, hogy veszik maguknak a fáradságot és a csendet, hogy elgondolkodjanak igazi értelméről.

„A kereszt az egész keresztény világnak diadalmas és reményt adó jele. (...) A kereszt reménységünk nagy jele is. Azé a reményé, hogy az élet nem ér véget a földi halállal, hogy minden szenvedés, nehézség, igazságtalanság vagy kudarc csak egy fejezete egy olyan történetnek, amely az örökkévalóságba tart, és a mindenható és irgalmas Isten szeretetével végződik." -mondta.

Arra bátorít, hogy bizalommal tekintsünk föl a megfeszített Krisztusra, mint hajdan a pusztában vándorló nép a rézkígyóra. „Jussunk el rendszeresen ide, a templomba, magához az eucharisztikus Krisztushoz."

A főpásztor homíliájában a kegyhely jelentőségét is méltatta és az Eucharisztikus Kongresszusokkal való kapcsolódására hívta fel a figyelmet, amelyet 2020-ban hazánkban rendeznek. Ez alkalomból a bátai ünnepséget a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztjének jelenlétében tartották, ahol közel kétezer hívő ünnepelt az eucharisztia egységében.

 

„Az elmúlt hónapokban megtapasztalhattuk az Úr gondoskodását. A mai ünnep az építkezés befejezése, és a lelki megújulás kezdete. Hálásak vagyunk, hogy a bíboros úr eljött közénk, hogy megünnepeljük az eucharisztiát és megáldja a kegyhelyet." -mondta köszöntő beszédében Kürtösi Krisztián plébános atya.

A szentmise végén Udvardy György megköszönte a munkálatok kivitelezésében résztvevő szakemberek munkáját. Háláját fejezte ki Kürtösi Krisztián plébános és Sümegi József diakónus uraknak, akik levezényelték a kegyhely megújítási munkálatait. „A magyar egyház egységét és jelképét is jelenti számunkra ez a hely" -fogalmazott.

Az ünnepi szentmise eucharisztikus körmenettel zárult, mely a templomban ért véget a bátai Szent Vér-ereklye és a 2020-as Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus missziós keresztje előtt.

Forrás: Pécsi Egyházmegye