Tízmilliós bérleti díj a Galériáért
2009. január 26. hétfő 19:55

Két éve szintén hasonló igénnyel állt elő az egyház, a város ugyanis addig egyetlen fillér bérleti díjat sem fizetett a több mint háromszáz négyzetméteres, frekventált helyen lévő ingatlanért.
Harminc évig ingyen volt
Idén lesz 30 éve, hogy az egyház átadta a kiállítóteret a Galériának, ám a rendszerváltozásig értelemszerűen semmit, s azóta is csak időlegesen, kölcsönös alkuk folyamán adott támogatást a város az Apátságnak.
Az "időzített bomba" a tízezreket vonzó Munkácsy-kiállítás pécsi sikere után robbant: ekkor a város sokmilliós ráfordítással a tulajdonos hozzájárulása nélkül átépítette a belső teret és a bevételekből sem biztosított részesedést az egyháznak. Az Apátság az előbbi akció miatt perrel fenyegetőzött, s emellett a jövőt illetően évi fix támogatást követelt. A város eleinte zsarolást kiáltott, majd - kényszerhelyzetét felismerve - fizetett.
Gonda Tibor, a város kulturális ügyekért felelős alpolgármestere akkor kijelentette: nem hajlandók egy kiállítóteremért a legszűkebb belvárosban lévő üzlethelyiségekre jellemző bérleti díjat megfizetni az Apátságnak. Ekkor hónapokig a levegőben lógott a Galéria sorsa, s felmerült annak lehetősége is, hogy más területen keresnek kiállítóteret az intézménynek.
Végül Pécs kénytelen volt engedni (többek között, mert szakmailag sokat ártott volna a Galériának a költözés): 2007-re és 2008-ra összesen 16 millió forintos támogatást biztosított az Apátság részére a Nagy Lajos épületének állagmegóvására - a szerződés azonban tavaly lejárt.
Az Apátság újabb kérelme ugyanakkor már évi tízmillió forintnyi támogatásról, kvázi bérleti díjról szólt, a közgyűlés azonban nem ment bele mindebbe, mert Tóth Bertalan alpolgármester szerint ez "túlzó követelésnek" számít. A szocialisták továbbra is csak évi nyolcmilliót hajlandóak fizetni, amit el is fogadtattak már a közgyűlési többséggel.
Gonda Tibor alpolgármesternek lesz a feladata, hogy a kínált összeget elfogadtassa a zirciekkel. Az mindenesetre tény, hogy a Zsolnay Negyed 2010-re tervezett átadásáig (ide költöztetik majd a patinás intézményt) nem tudnak másutt nagy kiállítóteret biztosítani a Galériának.
Korb Zoltán - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Magas rangú elismerést vehetett át a...
- Lesz minden a héten: egy kis ízelítőt...
- Dráma születhet a mohácsi csatáról
- Tizenkilenc határsértőt tartóztattak...
- Szijjártó Péter: ukrán támadás miatt...