Tízezer aláírás Papp Lajos mellett
2008. december 19. péntek 21:11

A szívsebész melletti szolidaritást kifejező aláírásgyűjtést Mátrai Márta fideszes országgyűlési képviselő kezdeményezte, mert úgy vélte, Papp Lajost "méltatlanul bocsátották el" a pécsi szívcentrum éléről.
"Meghálálni nem tudom, megszolgálni nem tudom, csak megköszönni tudom" - mondta a köteteket átvéve Papp Lajos.
Repa Imre, a kaposvári Kaposi Mór Oktató Kórház főigazgatója felháborítónak nevezte, hogy a szakma nem állt ki a professzor mellett.
Papp Lajos vezetői megbízatását július 31-én vonta vissza Gábriel Róbert, a Pécsi Tudományegyetem rektora, arra hivatkozva hogy a professzor nem tartotta be az intézmény gazdálkodására vonatkozó előírásokat, nyilatkozataival pedig rossz hírbe hozta az egyetem vezetését.
A PTE vezetése és Papp Lajos viszonya azután romlott meg, hogy a klinikai főigazgató júniusban két hétre leállíttatta a nem sürgős műtétek elvégzését a szívklinikán, mivel ott jelentősen túllépték az év első felére rendelkezésre álló pénzügyi keretet.
Papp Lajos azt mondta, hogy ő és kollégái "két héten át csak nézték, hogyan haltak meg az emberek" és "csak néhány félholtat tudtak felvenni". Az egyetem vezetése közölte: a szívsebész állításai nem felelnek meg a valóságnak, azokat statisztikai adatok nem támasztják alá.
A professzor a nyáron bejelentette, beadta nyugdíjazási kérelmét, és azt követően nem kíván szívgyógyászati tevékenységet folytatni.
MTI - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Felföldi László mutat szentmisét...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Több kocsival járnak a Mecsek IC-k ma...
- Állatorvosi ügyelet az ünnepen...
- Komoly havazás várható Pécsett...
- Gyász: elhunyt Szentpáli Bence, pécsi...
- Elegük van a félelemből: felvonulást...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...