Tizenötmillió forintból szoktatnák le a cigiről Pécs és Baranya lakosságát
2013. augusztus 09. péntek 20:01

Dohányzásról való leszoktatást segítő pontok nyílnak Pécsett és Baranya megyében, miután sikeresen szerepelt egy erre a célra kiírt pályázaton a pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények (EEI), a PTE Klinikai Központja, valamint a komlói és szigetvári kórház által alkotott konzorcium. Mácsainé Németh Erzsébet, az EEI főigazgatója reméli, hogy a program révén százak szoknak le káros szenvedélyükről.
A konzorcium egy uniós projekt keretében kívánja két éven keresztül rábírni a dohányzás rabjait a cigaretta letételére.
Az EEI főigazgatója elmondása szerint az ősszel induló program során tüdőgyógyász szakemberek és pszichológusok segítségével, az erre a célra kialakítandó helyiségekben várják a leszokni akaró pácienseket.
- Pécsett nálunk, a Lánc utcában és a klinikum tüdőgyógyászati részlegén alakítunk ki úgynevezett dohányzásról való leszokást támogató pontokat - közölte Mácsainé Németh Erzsébet. A főigazgató elmondta, a csoportos foglalkozások során különböző tanácsadásokkal és konzultációkkal próbálják ösztökélni az önként jelentkezőket a leszokásra. Az elképzelések között nem szerepel a gyógyszeres segítség.
A program eredményessége nagyban múlik azon, hogy mennyire sikerül megszólítani a dohányosokat, ezért nagyszabású tájékoztató kampányt szerveznek és úton-útfélen hirdetik majd a két éven zajló programot, amely után egy évig nyomon követik a páciensek egészségi állapotát, ellenőrizendő, hogy mennyire volt sikeres a program.
A dohányzásról nem könnyű leszokni, amit bizonyít az is, hogy számtalan különböző módszer létezik a nikotinfüggőség megszüntetésére. Az e-cigitől és a nikotintapasztól kezdve a gyógyszereken át a biorezonanciás és az akupunktúrás kezelésig számtalan módon próbálhatnak megszabadulni szenvedélyüktől az érintettek. A módszerek hatásosságáról azonban megoszlanak a vélemények.
Pécsett is elérhető majdnem minden kezelési mód. Egy félórás biorezonanciás kezelésért akár több ezer forintot is elkérhetnek, míg egy akupunktúrás eljárás sem olcsó mulatság.
Képünkön: ifjú hölgy e-cigarettával.
H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Pogány a bázisa a MOL megbízásából...
- Ahol meg-megáll az idő: a pécsi...
- A Dél-Dunántúlon hullott a legtöbb...
- Csaknem félmillió külhoni magyar...
- Pécsre indult egy szigetvári nő,...
- Íme, így néznek ki a pártlistás...
- Orbán Viktor: legyen béke, szabadság...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Elkelt az egykori pécsbányai kórház
- Elkészült az új menetrend, így...

