Tizenöt kocsit rongált meg egy pécsi asszony - Fizetett, így nem kap büntetést
2019. július 31. szerda 09:16

Videó! A Pécsi Járási Ügyészség megszüntette a büntetőeljárást annak az idős nőnek a büntetőügyében, aki 2018. tavaszán és nyarán 15 gépkocsit rongált meg a pécsi Kertvárosában, majd a közvetítői eljárás során megtérítette az okozott kárt.
A gyanúsított 2018. tavaszától sérelmezte azt, hogy lakóhelyéhez közeli járdaszakaszon az ott parkoló autóktól nehéz a gyalogosközlekedés. Emiatt egy alkalommal szóváltásba is keveredett egy ott megállni szándékozó autóssal.
Az asszony az útjában lévő gépkocsikon úgy állt bosszút, hogy kulcscsomójával megkarcolta azoknak az autóknak a karosszériáját, amelyek mellett elment. Az említett módon az idős nő 15 autót rongált meg, és ezzel összesen több, mint 1 millió forint kárt okozott.
Mivel a gyanúsított vállalta a kár megtérítését, és ehhez a sértettek is hozzájárultak, ezért az ügyészség 2019. januárjában a büntetőügyet közvetítői eljárásra utalta.
Az idős nő ennek keretében a vállalt jóvátételt megfizette a sértetteknek, és tőlük elnézést is kért, ezért büntethetősége megszűnt.
Emiatt az ügyészég a gyanúsítottal szemben indult büntetőeljárást megszüntette.
Forrás: Baranya Megyei Főügyészség
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE jogi tanszékétől kérnek...
- Immár Bachar Najari a Zsolnay...
- Eltűnt egy 11 éves kisfiú, egyelőre...
- Állatorvosi ügyelet a hétvégén...
- Már négy éve üres a kirakat: a...
- Faggyal, havazással és széllel...
- Újabb pécsi, legendás helytől...
- Pécs belvárosában raboltak,...
- A pécsi Pitbull lett Gulyás helyett...
- Napsütéses, csodás tavaszi napunk...

