Tippmix: kétszázra 81 ezer forintot nyert

2008. július 22. kedd 10:39

Július közepe, a 29. hét slágere a fehérorosz és az izlandi bajnok BL selejtezője volt. A BATE Boriszov - Valur összecsapásra 17 millió forintot tettek fel a fogadók, 32 706 szelvényen.

A Drogheda United (ír) - Levadia Tallin (észt) ugyancsak BL selejtezőre még ennél is többen, 33 950-en fogadtak, igaz, valamivel kevesebbet, 13 millió 90 ezer forintot kockáztatva. S két magyar érdekeltség is az élbolyban!

Igen népszerűnek bizonyult az Intertotó Kupából a Sturm Graz - Budapest Honvéd „odavágó", amit a 27 032 fogadás és a feltett 13 millió 600 ezer forint tanúsít. Az U19-es Európa-bajnokságon lejátszott Spanyolország - Magyarország rangadó 12 millió 900 ezer forintot „mobilizált", 27 644 fogadás kíséretében.

Osztrák bajnoki hozta a legtöbb nyereséget, a Rapid Wien utolsó pillanatban begyömöszölt gólja és győzelme az Austria Kärnten ellen 15 és félmillió forintot „gyömöszölt" a fogadók zsebébe.

Említettük a népszerű mérkőzések között a Strum - Honvéd találkozót, nos, a hármas sípszó után már nem volt annyira közkedvelt, hiszen aminek a szurkoló örültek (a kispestiek idegenben döntetlent értek el), az meglepte a „szakértő" fogadókat, hiszen 23 ezren az osztrák csapat győzelmét várták, s mindössze 2500-an bíztak a magyar csapat pontszerzésében.

A kifizetett másfélmillió forintnyi nyeremény nem fog felkerülni a csúcsnyeremények listájára. A magyar ifiket sem favorizálták magyar fogadók, akik inkább spanyol győzelmet vártak: a 11 716 „spanyollal" szemben a „magyar" szelvények száma 4979 volt.

A 29 hét legügyesebb fogadója a Pécsi Területi Igazgatóságon:

Dél-Dunántúlon egy szekszárdi fogadó tett ki magáért, miután nyolc jó tippjével 200 forint ellenében 81 ezer forintot nyert. Ő inkább Európa nyugati és északi részei felé orientálódott.

Xamax - Zürich V
LASK Linz - Austria Wien V
*(0-1) Salzburg - Altach H
Lahti - Helsinki JK V
Lilleström - Bodö/Glimt H
Hammarby - Örebro H
Trelleborg - Halmstad V
HIT Gorica - Interblock D

Forrás: Szerencsejáték Zrt.