Terméskővel fejbedobott, majd kirabolt egy idős nőt

2018. április 20. péntek 11:37

Terméskővel fejbedobott, majd kirabolt egy idős nőt

A Pécsi Járásbíróság 2018. április 19-én kihirdetett ítéletével a vádlottat rablás bűntette, kifosztás bűntette és testi sértés bűntettének kísérlete miatt 6 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 6 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte. 

A vádlott fiatal pécsi férfi 2017. február 22-én délelőtt, Pécsett, céltalan időtöltése közben az utcákon sétálgatva elhatározta, hogy egy temető felé gyalogol, ahol várakozni fog és egy általa alkalmasnak vélt személyt kővel leüt, értékeit pedig eltulajdonítja. Ezen a napon, délután 14 óra körüli időben egy idős asszony a hétvégi házából a közeli buszforduló felé gyalogolt, haladása során a temető mellett haladt el, ahol a vádlott is várakozott. A sértettet a vádlott megszólította, tőle pénzt követelt, azonban a sértett azt mondta nem tud adni, és tovább ment. A vádlott ekkor felvett a földről egy körülbelül 1 kg súlyú terméskövet és a sértettet hátulról fejbe dobta. A sértett a fejét ért ütés következtében arccal a földre esett, homlokát a kavicsos, egyenetlen talajba beütötte. A vádlott ezt kihasználva a sértett táskáját a benne lévő igazolványokkal, értékekkel és készpénzzel együtt - 21.931,- forint összértékben - eltulajdonította, majd azzal a helyszínről elfutott. A vádlott a táskából a készpénzt, cigarettát és egy öngyújtót magához vette, majd a táskát futása közben eldobta a benne lévő iratokkal, bankkártyákkal együtt, azt később megtalálták. A sértettnek ténylegesen 7.130,- forint kára keletkezett.

A sértett nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, de életkorára, fizikai állapotára, a megtámadott testtájékra és a támadás eszközére figyelemmel fennállt a veszélye a keletkezettnél súlyosabb sérülés kialakulásának is.

A vádlott a fentiekhez hasonlóan 2016. július 7-én délelőtt ugyanazon a pécsi helyszínen követni kezdett egy idős, járóbottal közlekedő nőt. A vádlott először segítséget ajánlott a sértettnek, majd miután a sértett közölte, hogy nincs szüksége segítségre, lemaradt, de tovább követte őt. Miután a sértett egy közeli szurdokhoz ért, a vádlott hátulról mögé lépett, majd a sértett szatyrát egy hirtelen mozdulattal a föld felé rántva, kitépte a sértett kezéből, és azzal együtt elszaladt a helyszínről. A sértett táskájában kulcsai, bevásárló szatyra, személyigazolványa, valamint állateledelnek szánt ételmaradék volt, összesen 3.500 forint értékben.

A vádlott futás közben egyszer megállt, a szatyrot átvizsgálta, a benne lévő dolgokat kiszórta, majd mindent hátrahagyott. A sértett kára így megtérült.

A vádlott és védője enyhítés érdekében jelentettek be fellebbezést, míg az ügyész a fellebbezés bejelentésére három nap határidőt tartott fenn, így az ítélet még nem jogerős.

Forrás: Pécsi Törvényszék