Tasnádi törvényt sértett az EKF-anyag titkosításával
2008. szeptember 05. péntek 13:31
A bíró a határozat indoklásában rámutatott: a tanulmány az önkormányzat tevékenységét érinti a program nagyberuházásaival összefüggésben, így a dokumentumban foglaltak közérdekű adatoknak minősülnek, a tárgyaláson pedig semmi olyan körülmény nem merült fel, ami miatt nyilvánosságra hozatalának bármilyen korlátja lenne.
A bíróság elutasította az alperes önkormányzat jogi képviselőjének érvelését, miszerint a megvalósíthatósági tanulmány csak módosításokat követően, várhatóan idén novemberben válik véglegessé, és a készítővel kötött szerződés alapján csak akkor kerül a város tulajdonába, ha jóváhagyják és kifizetik, addig viszont a szerzői jog védi. A bíró szerint a módosítások nem változtatnak az adatok közérdekű jellegén.
A tárgyalás után a felperes TAKA képviselője azt mondta: örül az ítéletnek és amint a megvalósíthatósági tanulmányt megkapják, közzéteszik honlapjukon. Az önkormányzat képviselője azt közölte, hogy megvárják az írásbeli indoklást, és annak tanulmányozását követően döntenek az esetleges fellebbezésről.
A közérdekű adatok megismerhetőségéért küzdő, közelmúltban alakult TAKA azt követően fordult a bírósághoz, hogy sikertelenül kért betekintést az EKF mintegy háromezer oldalas, 324 millió forintból készíttetett megvalósíthatósági tanulmányába.
A dokumentum nyilvánosságra hozatalát korábban a városi közgyűlés ellenzéki Fidesz-KDNP frakciója is követelte, de Tasnádi Péter szocialista polgármester ezt azzal tagadta meg, hogy nem végleges anyagról van szó, és nem akar szerzői jogokat sérteni.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- Durva viharok, jégeső csaphat le...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Kitüntetést vehetett át a...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Elismerések az ünnepen: pécsi...
- Pezsgő élet a kaszinóban, csilingelő...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...