Szorult helyzetben a Hattyúház

2010. április 23. péntek 19:30

Szorult helyzetben a Hattyúház
A kortárs művészet egyik helyi fellegváraként számon tartott Király utcai Hattyúház működtetését végző Közelítés Művészeti Egyesület szorult helyzetbe került, miután - legalábbis az egyesület szerint - a városi vagyonkezelő cég drasztikusan megemelte az ingatlan bérleti díját, amelyet a nonprofit egyesület nem igazán tud kigazdálkodni, így - noha nemrég másfél millió forintot már törlesztettek - jelenleg megközelítőleg hárommillió forinttal tartozik a tulajdonos felé.

A város sétálóutcájában sokáig üresen árválkodó, első emeleti ingatlant 2003-ban vette birtokba az egyesület, ami után minimális bérleti díjat kellett fizetnie a PVV Rt.-nek. A helyszín azóta meghatározó jelentőségű összművészeti kiállítótérré nőtte ki magát, számos - országos és nemzetközi - tárlatot és multikulturális programot sikeresen lebonyolítva.

A fennállásának tizenötödik évfordulóját idén ünneplő kulturális szervezet életében azonban jelentős változást hozott, hogy felemelték a bérleti díjat, s ezzel egyetemben nem hosszabbították meg a korábbi barterszerződést az egyesülettel, így az lassan az ellehetetlenülés fázisába érkezett - közölte lapunkkal Varga Rita, a Közelítés egyik alapítója és vezetője.

Mint hozzátette, novemberben kaptak egy levelet a várost képviselő tulajdonostól, amelyben közölték velük, hogy csaknem 400 000 forintra emelték a bérlemény után fizetendő havi összeget, valamint azt, hogy illegálisan használják az ingatlant.

Ezt, mondta, egyrészt azért is furcsának tartja, mert októberben a kulturális bizottság a támogatásáról biztosította őket, másrészt egy főleg pályázatokból élő, nonprofit szerveződésű kulturális egyesület nem képes előteremteni ekkora összeget.



Az egyesület korábban egy budapesti, ötödik kerületi példára hivatkozott, ahol egy ottani önkormányzati rendelet szerint - nagyban segítve a civil és nonprofit szférában tevékenykedő szervezetek működését - a tulajdonos maximum az ingatlan értékének két százalékát kitevő bérleti díjat számíthat fel.

Mindenesetre az elmúlt időszakban másfél millió forintot törlesztettek, de azt szeretnék, ha a város differenciáltan állapítaná meg a bérleti díjakat, azaz egy művészeti tevékenységet folytató szervezet ne kényszerüljön piaci alapon működő tevékenység végzésére.

A tulajdonos Pécs Holding Zrt. részéről Brányi Endre, a vagyongazdálkodási divízió vezetője lapunknak azt mondta, hogy - az egyesület állításával szemben - nem emelték a bérleti díj összegét korábban, mindössze a szerződés szerinti, inflációkövető mértékben emelték meg a költségeket.

A levéllel kapcsolatban a szakember hozzátette, abban felhívták az egyesület figyelmét arra, hogy jelentős díjhátralékuk keletkezett, ezért felmondják a bérleményre vonatkozó szerződést, miáltal a művészek jogcím nélkül használják az ingatlant.

Mint a divízióvezető szavaiból kiderült, ők maximális méltányossággal jártak el, hiszen ha ez nem így lenne, akkor az egyesület már két éve nem tevékenykedhetne a Hattyúházban. Emellett azonban hangsúlyozta azt is, hogy a Holdingnak nem elsőszámú feladata helyi egyesületek támogatása és finanszírozása, a cég gazdasági társaság, azaz más elvek szerint működik, mint amit ebben az esetben az egyeület tagjai elvárnának részükről.

Úgy tudjuk, a fenti konfliktus ellenére körvonalazódni látszik egy megállapodás a két fél között, amely során igyekeznek megegyezni a díjhátralék fizetési ütemezésében és abban, hogy az egyesület továbbra is a Király utcában lássa el tevékenységét.


H. L. B. - Fotó: Dittrich Éva