Szocszféra: félnek a képviselők
2009. január 24. szombat 21:43

Korábban arról volt szó, hogy azokon a területeken indítják el a kiszervezést, ahol az ellátás színvonala emelkedhet. Mint azt akkor Meixner András, szociális ügyekért felelős alpolgármester elmondta, a cél az, hogy hatékonyabb és olcsóbb legyen a rendszer, ezért teljesen átvilágítják az ágazatot.
Szűkítik a keretet
Pécsett az Integrált Szociális Intézmény és az Integrált Nappali Szociális Intézmény igazgatója "belső átalakításokra" hivatkozva januárban tíz fővel csökkenti a szervezet létszámkeretét. A megszűnő álláshelyek között egy vezetői poszt van, de két szakalkalmazott és hat adminisztratív munkakört is eltörölnek jövő hónaptól.
Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület frakcióvezetője a költségvetés súlyos helyzete miatt maga is többször kezdeményezte az elmúlt években a Nyugaton jól bevált rendszer adaptálását, de eddig süket fülekre talált elképzelése. Ő ma is azt mondja, hogy még mindig megérné elindítani a folyamatot, mert úgy látja, hogy ugyan a dolgozók közalkalmazotti státusza megszűnne, mégis megmaradnának az állások. E nélkül azonban csak a létszámkeret szűkítésével lehet végrehajtani spórolást szerinte, s súlyos financiális problémák következhetnek.
A pécsi szocialisták azonban - főleg a közalkalmazottak várható felháborodása miatt - láthatóan nem siettetik az ezzel kapcsolatos munka elindítását. Sőt, meglehet, hogy bele sem vágnak a korábban beharangozott megtakarító intézkedésekbe.
Meixner András, jó bő egy hónappal a bejelentés után, most sem tudott sok újdonságot mondani a Pécsi Újság.hu-nak. Azt firtató kérdésünkre, hogy jelenleg hogyan áll kiszervezés, mely területeket érinthet, még nem tudott válaszolni. Értelemszerűen így az sem látszik még, hogy mikor, s hogy hány közalkalmazottnak szűnik meg az állása.
Az alpolgármester azt mondta, hogy, bár valóban célszerűbb lenne a költségvetés februári elfogadása előtt kidolgozni egy új rendszert, ma valószínűbb a büdzsé elfogadása utáni döntés. Hozzátette, tartanak a vizsgálatok a kiutalható feladatokról, és a várható megtakarításokról.
Forrásaink szerint azonban a Városházán többségben lévő szocialisták a bejelentés óta egyáltalán nem foglalkoztak a szféra megújításának lehetőségeivel, s könnyen előfordulhat, hogy hozzá sem mernek nyúlni az évtizedek óta szinte változatlanul működő ágazathoz.
Korb Zoltán
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A PTE oktatóintézménye lett a Fejér...
- Negyvenezerbe kerülnek Mohácson egy...
- Csodás égi jelenség lesz...
- Több mint fél évszázada kezdték...
- Öt baranyai drogdílerre rúgták rá az...
- Névadójukra emlékeztek a Szentágothai...
- Kommandósok csaptak le az illegális...
- Napsütéses, meleg nap vár ránk kedden
- A brutális hőség miatt piros...
- Szeptembertől ismét emelkedik a...