Szili Katalin: "Pécs legyen Európa Salzburgja"
2008. január 21. hétfő 22:44
A kultúra éppen ezért most többet jelent, mint valaha. A nemzeti kultúra nemzetünk kovásza, még akkor is, ha az államhatáron túl terjeszkedik. Összetart bennünket még akkor is, ha más a hitünk, más a politikai hovatartozásunk. A kultúra az igazság hordozója is, nem kell neki promóció, propaganda - tette hozzá a házelnök a baranyai megyeszékhely közéleti szereplői, művészei előtt mondott beszédében.
Úgy vélte: mindenkit köszönet illet, aki ehhez az egységhez, összetartáshoz munkájával hozzájárult és hozzájárul. "Mert ha nincs ez az erő, hiányt szenvedünk, s nemzeti létünket ássuk alá".
Szili Katalin szólt Pécsnek a 2010-es Európa Kulturális Fővárosa programra való felkészüléséről is. Azt mondta, hogy az előkészületek több helyről kaptak kritikát, de szerinte "ez nem infrastruktúra, nem téglák, falak kérdése, hanem a lelkiségünk kérdése".
Ez sokszor nem pénztől függ, hanem attól, hogyan becsüljük meg a hozzáadott értéket, ami lehet színészi játék, hegedűszóló, festmény, vagy apró szobor. Mindaz, amivel valaki hozzájárul ahhoz, hogy közösség legyünk - fogalmazott.
A házelnök hozzátette: szeretné, ha Pécs "Európa Salzburgjává" válna és 2008-ban elindítana valami olyat, ami mindenki számára ezt a beavatottságot érezteti. Azt, hogy köze van 2010 Európa Kulturális Fővárosához, és hozzájárulhat a program hazai, európai és világsikeréhez.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Igen hűvös éj után borongós nap vár...
- Hatos lottó: óriási változás jön...
- Még három hétiig vonatozhatunk éjjel...
- Egy hónapon át nem a Keleti lesz a...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Még mindig él a pécsi vásár mítosza,...
- Pécsi mérnökök a vádlottak padján:...
- Árokba sodródott egy autó Baranyában,...
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Augusztus 20. után sem zárt be a...