Szili Katalin: "ez nem valamiféle összeesküvés"

2008. január 29. kedd 08:30

Kétnapos, zártkörű tanácskozást tartottak a hét végén Szili Katalin házelnök vezetésével Budapesten, ahol a kormányzó párt és a kormány politikája is szóba került - írta a keddi Népszabadság. Baja Ferenc, az MSZP szocialista platformjának elnöke, aki maga is előadást tartott, a lapnak elmondta, helyzet- és helyértékelésről szólt a tanácskozás, egyfajta felkészülésről, Szili Katalin pozicionálásáról, "szerepértékeléséről" esett szó.

Az MSZP felsőbb köreiben néhányan furcsállották az összejövetelt, egyesek valamiféle belső ellenzéki tanácskozást véltek a háttérben - olvasható a cikkben.

Valóban az én szerepem értékelése volt a téma, de nem valamiféle összeesküvés kapcsán, hanem a Fenntartható Fejlődés Nemzeti Tanácsának elnökeként vettem részt a megbeszélésen - nyilatkozta a Népszabadság kérdésére Szili Katalin.

Hozzátette: az ötpárti konszenzussal elfogadott döntés alapján március végéig kell kidolgoznia a tanács szervezeti és ügyrendi kérdéseit, amely majd megalkotja a hosszú távú nemzeti stratégiát, többek között ökológiai, kulturális és klímastratégiai témakörben.

A házelnök azt mondta, éppen a héten tárgyal ebben az ügyben a frakcióvezetőkkel. "Ha ebben valaki összeesküvést lát, az magából indul ki" - tette hozzá.

A tanácskozáson részt vett Gráner Gyula, az MSZP társadalompolitikai tagozatának (TPT) elnöke is, Szili Katalin tájékoztatása szerint nem tagozatvezetőként, hanem agrárközgazdász szakértőként.

A TPT országos tagozati minősítését épp a hét végén vonta meg az MSZP választmánya - emlékeztetett a lap.

(mti)