Szemben a forgalommal? 80 ezres büntetést is kaphatnak a bringások
2014. július 03. csütörtök 11:04

Félreértésekre ad okot a KRESZ egyik rendelkezése. A tapasztalatok szerint ugyanis a bringások egy része úgy gondolja, minden esetben tekerhet a forgalommal szemben az egyirányú utcákban. Mint a megyei rendőr-főkapitányság megerősítette, erre csak akkor nyílik lehetőség, ha ezt külön tábla jelzi. Érdemes erre figyelni, hiszen akár nyolcvanezer forint is lehet a büntetés.
Pécsett elsőként a Nagyvárad utcában (a Petőfi és a Semmelweis utca közti szakaszon) alkalmazták a 2010-ben bevezetett szabályt, amely értelmében a biciklisek akár a forgalommal szemben is közlekedhetnek az egyirányú utcákban. A városháza tervei szerint hamarosan többek közt a Káptalan, az Apáca, valamint a Munkácsy utcában és a Szent István tér egy részén is hasonló rendet vezetnek be.
A tapasztalatok azonban azt mutatják, a pécsi bringások jelentős részének nem hoz újdonságot a közlekedési szabályok változása - ők ugyanis eddig sem tartották be azokat.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint sokan félreértik az egyirányú utcákra vonatkozó szabályokat. Így - bár pontos adatokkal nem szolgáltak - szinte mindennapos eset, hogy az egyirányú utcákban szembe közlekedő kerékpárosokkal találkoznak az autósok, ami nem egy esetben vezetett már balesethez.
Mint azt a zsaruk megkeresésünkre közölték, „ezen útszakaszra akkor hajthat be kerékpáros, ha kiegészítő tábla azt megengedi és az utca másik oldalán az egyirányú forgalmi út jelzőtábla alatt kiegészítő táblával figyelmeztették a járművezetőket a szembejövő kerékpárosok közlekedésére".
Mivel gyakoriak a szabálysértések, az egyenruhások „rendszeresen és visszatérően" ellenőrzik a kritikus útszakaszokat a városban, ha pedig szabálytalankodó bringást fognak, csinos kis büntetést szabnak ki. A jogszabályban meghatározott bírság összege harmincezer forint, amennyiben azonban a kötelező haladási irányt jelző tábla is az út mentén díszeleg, további ötvenezer forintot kell befizetni.
Képünk illusztráció.
Palotás P. - Fotó: Dittrich Éva
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...

