Szekeres: 2010-re Tubes-radar...
2008. június 29. vasárnap 03:25
A miniszter elmondta: a légtér nem maradhat ellenőrzés nélkül, mert évente 3-400 ezer repülő megy át az ország felett.
Jelenleg a tárca azt a diplomáciai egyezményt szeretné elérni, hogy a NATO megvárja, amíg "végre valahára sikerül felépíteni a radart a Tubesre" - mutatott rá Szekeres Imre. Hozzátette, hogy az atlanti szövetség szerint a radar létesítése nemzeti feladat.
Az új radarnak a katonai szövetség elvárásai szerint 2009. január 1-jétől működnie kellene, ez nem tartható, ezért szükség van a régi - szovjet - lokátorok felújítására és üzemeltetésére. Így a Jután, Kupon és Medidán üzemelő radarokkal oldják meg az ország egyharmad részének ellenőrzését, amíg fel nem épül a harmadik nagy lokátor - mondta a tárcavezető.
Az MTI pénteken úgy értesült, hogy a honvédség létszámának ezer fős bővítését kéri a kormánytól a honvédelmi miniszter. Szekeres Imre készített egy jelentést, amelyben a tárca és a költségvetés tartalékából javasol átcsoportosítást katonai feladatokra, illetve haditechnikai fejlesztések megoldására.
Az MTI úgy tudja, a dokumentumban az is szerepel, hogy a Tubesre tervezett NATO-lokátor várhatóan csak 2010 után épül fel, így a csúszás miatt - a korábbi tervektől eltérően - meg kell erősíteni a meglévő radarrendszert.
Ez azt jelenti, hogy radarokat kell megjavítani, objektumokat kell felújítani, és a légtérellenőrző ezred, valamint az összhaderőnemi parancsnokság létszámának növelésére is szükség van. A radarokkal kapcsolatban 2012-ig nagyjából 20 milliárd forintos költséget prognosztizál a jelentés.
(mti)
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Gyógyszertárba próbált meg betörni...
- A Mecsekről száguldott Pécs...
- Pécsett is megkóstolhatjuk...
- Boksz: Pezdány Edina abbahagyja
- Hatcsöcsű, Junoszty, Százéves: nagyon...
- Őszi stíluskalauz férfiaknak –...
- Frissen végzett rendőrök álltak...
- Európa legnagyobb műsorával készülnek...
- Szenzációt keltett Horthy Miklós...
- Nézze meg, milyen időjárásra...