Széchenyi tér: indul a teljes felújítás
2009. július 02. csütörtök 14:34

"A Bayer Center Kft. a régészeti feltárásokat követően 2009. július 2-án hivatalosan is átveszi a Széchenyi tér felújításának munkaterületét. A törvényben előírt határidő betartása mellett 2009. július 6-án megkezdjük a tér felújítását.
A munkakezdés napján mintegy negyven munkás kezdi meg a bontási munkálatokat (először a tér nyugati oldalán), és a dolgozói létszám folyamatosan növekedve eléri a kétszáz főt, amelynek döntős többsége a pécsi munkavállalók közül kerül ki. A téren található köztéri műalkotásokat (Szentháromság-szobor, Hunyadi-szobor) kellő védelemmel látjuk el, hogy azok sérülését elkerüljük.
A Bayer Center Kft. a napokban fejezte be egy fővárosi intézmény felújítását, és a
következő hónapokban minden erejét a pécsi Széchenyi tér felújítására fordítja, hogy határidőre és a megfelelő minőségben a pécsiek rendelkezésére bocsáthassa.
Ez úton szeretnénk tájékoztatni a pécsi polgárokat, hogy a munkakezdés napjától a
Széchenyi tér sarkán ügyfélszolgálati irodát is nyitunk, amelynek célja, hogy fogadni tudjuk az érdeklődők észervételeit, és válaszolhassunk a felújítással kapcsolatos kérdésekre. (Az iroda címe: Pécs, Széchenyi tér 18. Telefonszáma: +36 72 510961, e-mail címe: [email protected], nyitvatartása: munkanapokon 10-16 óra között.
A Bayer Center ez úton is szeretne köszönetet mondani a bizalomért, hogy e kivételes és megtisztelő megbízást megkapta, és ezzel hozzájárulhat az Európa Kulturális Fővárosa program sikeréhez. A város lakói pedig bízhatnak benne, hogy a város
megújuló központja méltó módon szolgálja majd a pécsieket.
Bayer József ügyvezető"
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- A vásárcsarnok népszerű árusa, Kovács...
- Angliában fogtak el egy szökésben...
- Brutális karambol miatt lezárták a...
- Idén is megrendezik a magyar...
- F. László beismerte a gyilkosságot:...
- Másfél méter alá esik a Duna...
- Csaknem harminc éve varázsolja el a...
- Eltűnt egy 31 éves pécsi nő, elindult...
- Készülhet a Szeged és Pécs közötti...
- Egy újabb borult, felhős nap vár ránk...

