Strandrendőrök állnak szolgálatba Szigetváron
2014. június 18. szerda 16:57
A Szigetvári Rendőrkapitányságon az előző évek hagyományaihoz híven az idei turisztikai idényben is elindul a „Strandrendőrség" elnevezésű projekt.
A közbiztonsági és bűnmegelőzési program a városba érkező turisták és a Gyógyfürdőben pihenő és strandoló vendégek biztonságának növelése céljából jött létre, amelyet az idei nyáron hetedik alkalommal indítanak útjára.
A kerékpáros strandrendőrök, akik június és július hónapokban péntek, szombat és vasárnapi napokon látják el ezt a szolgálatot, most is a körzeti megbízotti állományból kerülnek ki. Útirányuk érinti a Szigetvári Várat és a hozzá tartozó vársétányt, a Campinget és a Csónakázótavat, valamint a belvárost és a parkolókat. A strandrendőrök a Gyógyfürdő területén úgynevezett szolgálati pavilonban vannak jelen, ahol szórólapok formájában bűnmegelőzési tanácsokkal is szolgálnak.
Az ide látogató turisták örömmel fogadják és megnyugvással veszik tudomásul, hogy amíg ők a jól megérdemelt szabadságukat töltik értékeikre akkor is vigyáznak, azonban ezúton is felhívjuk a figyelmet arra, hogy a parkolóban álló gépkocsiban értéket jól látható helyen ne tároljanak, a fürdő területére nagyobb összegű készpénzt, ékszereket nem vigyenek magukkal. Az értékeiket mindig a fürdőzéshez használt medencéhez lehető legközelebb - ahonnan még szemmel tudják tartani - pakolják le.
Facebook box
Megosztás
Mások most ezeket a cikkeket olvassák
- Hoppál Hunor a tévében pörköl oda a...
- Visszaesik a hőmérséklet, borús...
- A Mecsek IC-k esetében gyakran...
- Halálos baleset a 6-os főúton
- Zárva Pécs legrégebbi zárszaküzlete -...
- Tizenhárom éve ölték meg Bándy Katát...
- Orbán Viktor: nem hagyjuk, hogy ukrán...
- Fesztiválbérletet is nyerhetnek a...
- Munkagödörbe hajtott egy kisbusz...
- Tíz sérültje van a reggeli villányi...

