Sóoldat helyett fertőtlenítőt használtak egy baranyai kórházban, meghalt a beteg

2023. március 23. csütörtök 10:21

Sóoldat helyett fertőtlenítőt használtak egy baranyai kórházban, meghalt a beteg

Halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt emelt vádat három személlyel szemben a  Szigetvári Járási Ügyészség , akik a műtét során fertőtlenítő szert használtak sóoldat helyett, melynek következtében a beteg elhunyt.

 

A vádirati tényállás szerint a vádlottak közül ketten a kórházban, mint műtőssegédek, míg a harmadik vádlott, mint szakorvos dolgozott.

2020 májusában nőgyógyászati laporoszkópiás műtétre került sor, melyet megelőzően a két műtőssegéd a műtő takarításához szükséges fertőtlenítő szert vittek a műtőbe.

A raktárban azonban csak 5 literes kannában állt rendelkezésre a szer, ezért a két műtőssegéd a fertőtlenítő szert egy kisebb, eredetileg fiziológiás sóoldatot tartalmazó felülcimkézett üvegbe töltötték át.

Ezt követően a két férfi a fertőtlenítő szert tartalmazó, eredetileg sóoldatos üveget a műtő előterébe vitték, ahol a műtéthez szükséges eszközöket tartalmazó asztalra helyezték, majd erről mindketten megfeledkeztek.


Másnap került sor a műtétre, amelyen a három vádlott részben, mint szakorvos, részben, mint műtőssegéd jelen volt.

A műtét során szükség volt fiziológiás sóoldat használatára, amelyhez a műtőasztalra lehelyezett fertőtlenítő szert tartalmazó üveget használták fel.

A műtétet követően észlelték a kiöntött fertőtlenítő szer sajátos állagát, amit a műtősnő jelzett is a műtőssegédeknek, illetve a műtétet végző orvosnak.

Ekkor az egyik műtőssegédnek eszébe jutott, hogy a két szert felcserélték. Mindezt jelezték a műtétet végző szakorvosnak is, aki azonban ahelyett, hogy mindezt jelezte volna az osztályvezető főorvosnak, illetve reoperációt kezdeményezett volna, a cserét elhallgatta.


A sértett másnapra rosszul lett, melynek során sebészeti beavatkozásra került sor, azonban a szakorvos ekkor sem jelezte a műtétet végző orvosnak, hogy az előző napi műtét során fertőtlenítő szert használtak a sóoldat helyett.

A két műtőssegédnek a foglalkozási szabályok megszegése a sértett halálához vezetett, míg a szakorvos szándékos foglalkozási szabályszegése a sértett életét, testi épségét közvetlenül veszélynek tette ki, mellyel a túlélési esélyeit jelentősen rontotta, azonban a szabályszegése és a sértett halála közötti okozati összefüggés nem volt igazolható.

A Szigetvári Járási Ügyészség a szakorvost foglakozás körében elkövetett szándékos
veszélyeztetés bűntettével, míg a két műtőssegédet, halált okozó foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségével vádolja.

Képünk illusztráció.

 

Forrás: Baranya Vármegyei Főügyészség - Fotó: MTI/archív